Tippek

Tippek

Hogyan kommunikáljunk a sajtóval?

  • 1

    Frissítsük a sajtólistát!

    Minden cégnek, amely hatékonyan kíván kommunikálni a sajtóval, elengedhetetlen egy állandóan frissített sajtólista megléte. A lista – amelyet Excelben szokás vezetni – összeállítása és állandó frissítése meglehetősen időigényes, precizitást igénylő munka, amely általában az asszisztens feladata. A sajtólista a legfontosabb információkat – név, beosztás, e-mail cím, telefonszám, postacím – tartalmazza a cégünk számára érdekes médiumok illetékeseiről. Az információk a legtöbb esetben elérhetőek az interneten, fontos azonban rendszeres időközönként felhívni a szerkesztőségeket és érdeklődni, hogy a sajtóinformációkat kinek címezzük, azért, hogy az anyagok biztosan eljussanak az illetékeshez.

  • 2

    Sikeres sajtótájékoztató

    Sajtótájékoztatót szervezni korántsem ördöngösség, fontos azonban néhány szempontot betartani. Az eseményről 10-14 nappal korábban illik sajtómeghívót küldeni, amely tartalmazza a rendezvény tárgyát, pontos időpontját, helyszínét, illetve azt, hogy az érdeklődők hol tudják jelezni részvételi szándékukat. A meghívót – amelyet ma már az esetek többségében e-mailen küldenek – érdemes kézbesítési- és olvasási igazolással küldeni, ellenkező esetben előfordulhat, hogy nem jut el a rendeltetési helyére.

    Az esemény előtt 3-4 nappal érdemes ellenőrző hívásokat bonyolítani, amelynek során megtudakolhatjuk, hogy számíthatunk-e a címzett részvételére. Egy nap alatt egy dolgozó 60-70 hívás bonyolítására képes, ezért amennyiben a lista hosszú, érdemes több részre osztani. Fontos azonban, hogy az ellenőrző hívások bonyolításával csak a kifogástalan telefon-etikettel rendelkező munkatársakat bízzuk meg.

    Az esemény időpontja is fontos. A hétfő és a péntek kevésbé alkalmas, a csütörtök a legmegfelelőbb. Ha a sajtótájékoztatót délelőtt szervezzük, érdemes 9:00 és 9:30 között kezdeni, hiszen ilyen módon az eseményt követően az újságírók a szerkesztőségbe visszatérve azonnal elkészíthetik a beszámolót. Délutáni sajtótájékoztató esetében a 16:00 és 17:00 közötti időpontot érdemes választani, az ennél korábban kezdődő események ugyanis „kettévágják” a résztvevők napját. Esti időpontra csak akkor szervezzünk sajtóeseményt, ha valamilyen programmal – koncert, színielőadás, fogadás – is készülünk.

  • 3

    Sajtóközlemény, de hogyan?

    A sajtóval folytatott kommunikáció legfontosabb része a sajtóközlemény, amelynek jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni. A sikeres sajtóközlemény – amelyet a szerkesztők örömmel jelentetnek meg – legfőbb tulajdonsága az, hogy a kommunikálni kívánt információt mások számára is érdekes eseményekhez, történésekhez köthető módon foglalja össze. A cégünk sikereiről beszámoló sajtóközlemény sokkal kisebb valószínűséggel jelenik meg, mint az, amelyik más cégek, szektorok életére hatást gyakorló történésekhez köthető eseményekről szól. Példa: Helytelen: Cégünk ismét új terméket dobott a piacra. Helyes: Piaci fordulatot hozhat az új fejlesztés…

  • 4

    Esemény, amire eljönnek?

    Az elfoglalt szerkesztők, főszerkesztők – főleg a nagyobb médiumok szakemberei, akik sok meghívást kapnak – azokat a sajtó-eseményeket részesítik előnyben, ahol a szervező cég érdemi, egyéb helyen még nem publikált információkat közöl, lehetőleg a terület elismert szakértőinek tolmácsolásában. Amennyiben azt szeretnénk elérni, hogy az újságok, tévék szerkesztői biztosan eljöjjenek, hívjunk meg egy politikust, közéleti szereplőt, esetleg egy hírességet, és az előadóval biztosítsunk interjúlehetőséget is.

  • 5

    Interjút adni, de hogyan?

    A sajtóeseményen részt vevő újságírók általában interjút is szeretnének készíteni cégünk illetékesével. Fontos azonban, hogy nem minden résztvevő jelzi időben interjú-igényét, ezért érdemes az eseménynek ezt a részét úgy szervezni, hogy az utolsó pillanatban jelentkezők is kapjanak lehetőséget.

    Az eseménnyel kapcsolatos interjúkra általában a rendezvény végén szokás sort keríteni. Amennyiben a tájékoztatás teljes körű volt, a kérdések megválaszolása 5-15 perc alatt megtörténik. Fontos, hogy az egyéb, általános témájú interjúkat érdemes egy másik napra szervezni, és az is, hogy az interjú-lehetőséget azoknak az újságíróknak is ajánljuk, akik nem jelentkeztek.

    Arról, hogy melyik médium mikor kerül sorra, a kavarodás elkerülése érdekében érdemes előzetes beosztást készíteni. Fontos az is, hogy legyen a helyszínen egy asszisztens, hosztesz, aki a felmerülő kérdésekre választ ad.

  • 6

    Ki nyilatkozzon?

    A médiumok képviselői általában a cég vezetőjét szeretnék megszólaltatni, amennyiben azonban az ügyvezető igazgató vagy a vezérigazgató nem szeret, vagy nem szokott interjút adni, érdemes egy olyan szakembert kijelölni, aki gyakorlottan kommunikál a sajtóval. Egyes esetekben az is jó megoldásnak bizonyulhat, ha többen vesznek részt az interjún.

  • 7

    Írásban, vagy szóban?

    A sajtómunkások általában a személyes interjút részesítik előnyben az e-mailes megoldással szemben, hiszen egy beszélgetés során – mivel ilyenkor mindkét fél vissza tud kérdezni, illetve spontán kérdéseket tud feltenni – sokkal pontosabb képet kaphatunk a kérdezett személy álláspontjáról.

    Amennyiben attól tartunk, hogy az elmondottak nem az elképzeléseinknek megfelelő formában fognak megjelenni, kérjük a riportert, hogy az elkészült anyagot küldje át egyeztetés céljából. Ezt a megoldást az újságírók is fontosnak tartják – és általában még akkor is szívesen alkalmazzák, ha a beszélgetést diktafonra veszik –, hiszen a pontos tájékoztatás számukra is fontos.

  • 8

    Az esemény után…

    A sajtóeseményen készítsünk, készíttessünk fényképeket, amelyeket az előre megírt sajtóközleménnyel együtt, köszönőlevél kíséretében, e-mailben küldjünk el a megjelenteknek. A legtöbb szerkesztő természetesen át fogja írni a közleményt – előfordulhat az is, hogy „csak” szakanyagként használja majd fel – mégis fontos, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az információk a rendelkezésére álljanak. Fényképeket azért is fontos készíteni, mert nem mindig és nem minden médiumnak van lehetősége fotóst küldeni – ilyen módon azonban elkerülhetjük, hogy a megjelenés akadálya a fénykép hiánya legyen. Amennyiben a megjelenés különösen fontos, érdemes az e-mailt követően még egyszer telefonon érdeklődni.

  • 9

    Ha mégis szakember kell

    A sajtóval folytatott kommunikációval kapcsolatos legtöbb feladatot – a sajtólista összeállítása, a meghívó kiküldése, az ellenőrző hívások bonyolítása, a helyszíni szervezés – akár asszisztensünk, titkárunk is végezheti, a sajtóközlemény megírását azonban a legtöbb esetben érdemes tapasztalt szakértőre bízni, hiszen a rendezvény célja az, hogy megjelenéseket generáljunk. A legjobb szakemberek képesek arra, hogy cégünk eredményeit a médiumok számára közlésre érdemes hírként fogalmazzák meg.

Hozzászólások

Hozzászólások
Hozzászólok
Hogan | 2012. 03. 20. 04:44

Building Location, Jantar Mantar Observatory, per esempio. Ciascuno dei grandi siti andclassic connessi con il triangolo subcontinente indiano più vecchio presentare questo ofancient snapshot eccellente del subcontinente indiano. Le posizioni al di sopra mentined eccellenti farà sempre quelli sono Il subcontinente indiano andpleasurable meraviglioso. I turisti potranno godere di un sacco con prove del tutto nuove in questo fantastico Il subcontinente indiano Traveling ofgolden triangolo. E così, sono disponibili in aggiunta a guardare la splendida, oltre a luoghi carismatici ofgolden triangolo una grande vacanza unica.
http://www.hogansitoufficialei-i... Hogan

outletstore | 2012. 03. 28. 05:46
beats by dre | 2012. 03. 31. 03:29
Coach Factory Outlet | 2012. 03. 31. 03:59
coach factory online | 2012. 04. 03. 03:03

Coach Factory Online provides people many coach goods. If you wish to snatch the coach handbag, then this best method is made for that you like for coach discount. If you desire to go to Coach Factory Outlet, but have no idea in which to go, you can research online. It is no doubt that there is drastically information and details about it for the reference. coach factory online outlet own all designs and styles, and you may pick out one based on your personal selection. Each shade of Coach handbags possess a search of its own type, which makes it essentially the most appealing material used for making handbags. http://www.coachfactorystoresonl...

louis vuitton outlet | 2012. 04. 03. 03:03

any louis vuitton outlet New backpack features usa a function grownup overall look. Varied piece allows that it is captivated me within the approve and also further than your body. louis vuitton online shop are simple, cheap and quick start guide to help you choose, useful for many people. More and more beautiful handbags attract many people who pick up LV Handbags from our online shop. I have known louis vuitton as a distinguished worldwide luxury brand since I was a very little girl. At that time, I often dreamed of having louis vuitton online shop of my own. http://www.onlouisvuittonoutlet.org

coach outlet | 2012. 04. 03. 03:03

Coach Outlet will send you a coupon in the post to use in their upon only after you type a achieve. The Coach bags are customarily somewhat many than the ones in the stores. Coach outlet store provide a bag can variety in cost, but are actually inexpensive for your average person.You can find this kind of a handbag for any occasion plus they are certain to please. Coach Outlet Online is your smart choice when you want to get the discount Coach accessory. You can find the exact Coach Bags and other accessory you want at a low price that's right for you. My dear friends, let the Coach Outlet pave your way into the world of high fashion with their ultimate fashion factory. http://www.oncoachoutlet.org

coach factory outlet | 2012. 04. 03. 03:03

If you do not know design can be the most fashionable this fall, consider a glance on Coach Factory Outlet! This summer, you have a wide range of options, because there are numerous designs, you can find from. Coach Black bag with smooth and fine material makes you feel more attracting and outstanding. Come and get some distinctive bags for yourself from the coach factory outlet online. This new Coach Handbag at the coach factory online outlet is a great bag that is perfect for summer or to carry all the year long. It can match with different occasions. http://www.coachfactorystoreoutl...

Coach Factory Outlet | 2012. 04. 10. 10:21

Írja meg véleményét...There certainly are a amount of methods to acquire affordable coach products at Coach Factory Outlet,it could possibly the most effective options.
http://www.coachoutletonlinehoto...
http://www.coachfactoryoutlet-co...
http://www.coachoutletonlineco0.com
http://www.coachfactoryoutletonl...
the most vital cause may be the reality that you simply can purchase genuine coach products at there.

store | 2012. 04. 19. 13:27
Christian Louboutin | 2012. 05. 19. 04:10
Louis Vuitton UK | 2012. 05. 19. 05:26

http://www.louisvuittonukc.org.uk
Louis Vuitton UK Louis Vuitton
http://www.louisvuittonukdo.org.uk
Louis Vuitton Louis Vuitton UK
http://www.coachoutletcoachcanad...
Coach Outlet Coach Outlet Canada
http://www.coachoutletonlinefly.com
Coach Outlet Coach Outlet Online
http://www.coachoutletonlineok.com
Coach Outlet Online Coach Outlet

Hozzászólok
simple_captcha.jpg
(írja be a képen látható feliratot)