Címke: Szótér Ella

Találatok: 1

Tagek

A tréning nem csak a nagyok kiváltsága!

kkv, válság, tréningek, a kkv-k számára tartandó tréningek, Szótér Ella, a Soter-Line tréningcég főigazgatója -

Kisvállalatoknak is! 

A kisvállalatok részéről felmerülő kérdés elsősorban az, hogy miben különböznek a kkv-k számára tartandó tréningek a nagyvállalati szektorban használatos megoldásoktól. „A kkv-k nem rendelkeznek akkora oktatási kerettel, mint a nagy cégek, ezért inkább az egy-egy konkrét problémát orvosolni hivatott tréningeket kérik.” – tudtuk meg Szótér Ellától, a Soter-Line tréningcég főigazgatójától. 

A tréningek vállalati kultúrába történő integrációjának legnagyobb akadálya a kkv-k esetében – az anyagi korlátok mellett – az, hogy a kis létszámmal dolgozó cégek gyakran 1-2 napig sem tudják nélkülözni a képzésen résztvevő kollégákat. „Ennek elkerülése érdekében azt szoktuk javasolni, hogy a tréningek időpontja legyen pénteki, illetve szombati nap – így mindössze egy munkanap marad ki, és a hétvége sem telik munkával.” – tette hozzá Szótér Ella. 

Melyek a legnépszerűbb képzések? 

A legnépszerűbbek az értékesítői, illetve a vezetői tréningek, de az időgazdálkodási, konfliktuskezelési, és a stresszkezelési tréningek is rendkívül keresettek. A csoportos tréningek ára általában 250 és 400 ezer forint között van, a kkv-k számára azonban ennél sokkal kedvezőbb árú megoldások is léteznek. Amennyiben például mindössze három személy részére szeretnének képzést rendelni, érdemes a jelentkezőket hasonló profilú cégeknél alkalmazásban álló szakemberekkel együtt képeztetni, így jelentős összeget takaríthatnak meg, az ilyen tréningek ára ugyanis személyenként 40 és 60 000 Ft között mozog. 

A munkatársak hatékonyságnövelő tréningjei mellett egyre nagyobb teret hódítanak a vezetői tréningek. Egyre több vezető ismeri fel saját kompetenciái, készségei fejlesztésének, kiszélesítésének szükségességét. A vezetői tréningek különösen kedvelt formája a coaching, amely a teljesítmény fokozását érintő képzések egy speciális formája, legfőbb célja a munkavégzés hatékonyságának növelése. A résztvevő, szakszerű támogatással, erőforrásainak maximális kihasználása érdekében, a mindennapi munka során jól alkalmazható módszereket, eszközöket sajátít el. A coaching számos különféle készség fejlesztését célozza meg, az élet eltérő területeire kiterjedő érvénnyel, nem szorítkozva egyetlen specifikus élethelyzetre.

kkv, válság, tréningek, a kkv-k számára tartandó tréningek, Szótér Ella, a Soter-Line tréningcég főigazgatója -

Kinek van szüksége tréningre? 

Képzésre mindenkinek szüksége lehet. A fejleszteni kívánt kompetenciák, készségek, személyes igények figyelembevételével hatékony tréninget lehet összeállítani a legkülönfélébb célcsoportok számára is. A tréningek azért is fontosak, mert így a munkavállalók látják, hogy vezetőik komolyan veszik ambícióikat, szem előtt tartják előmenetelüket, és készek ebben hatékony segítséget nyújtani nekik. A képzés ilyen formán – a csapatépítéshez hasonlóan – a jutalmazás eszköze lehet; már önmagában motivációs erővel bír. 

A tréning mint speciális képzési forma a munka jellegétől és céljaitól függetlenül igénybevehető, hiszen a jó szakemberek közreműködésével rugalmasan alakítható a csoport igényeinek, céljainak megfelelően. 

A tréning menete

Első lépésben a trénerek teljeskörű helyzetfelmérést végeznek. A képzés vezetőjének tisztában kell lennie azzal, hogy minden megrendelő más és más, eltérő a csoport szerkezete, dinamikája, így ezt szem előtt tartva kell kialakítani az aktuális képzési programot. A tréner a munka jellegének, a munkahelyi környezetnek, vállalati céloknak, és természetesen a résztvevők igényeinek alapos tanulmányozása után elkészíti a program részletes tervét, amelyet a képzés levezetése előtt egyeztet a megrendelővel. Amennyiben mindkét fél számára vállalható az együttműködés, sor kerül a tréning lefolytatására. A tréning folyamatában rendkívül hangsúlyosak a résztvevői visszajelzések, a tréner a továbbiakban ennek figyelembevételével alakítja a programot.
A tréning befejeztével azonban a teljes képzési folyamat nem ér véget. Mind a résztvevők, mind a tréner számára tanulságos a képzés lezárását 1,5- 2 hónappal követő ún. „utánkövetés” fázisa. 

Hatékonyságmérés

Ma már számos cég kínál utókövetést, illetve hatékonyságmérést, így megrendelőként lehetőségünk van a képzés eredményességéről hetekkel, hónapokkal később is meggyőződnünk. Fontos, hogy időben felismerjük a képzés szükségességét; hogy több ajánlatot is bekérjünk, és hogy amennyiben bizonytalanok vagyunk, telefonon is megkeressük a tréningcég referenciái között felsorolt vállalatok illetékeseit azért, hogy a képzések színvonalát illetően érdeklődjünk. Amennyiben alaposan átgondoljuk a kapott ajánlatokat, szinte biztos, hogy sikerül megtalálnunk a cégünk igényeihez leginkább illő tréningszolgáltatót.

tovább

Találatok összesen: 1