Címke: Matolcsy György
Találatok: 1
155 milliárd Ft azonnal a kkv-knak!
- Szerző: Haszonkulcs
- 2010. 08. 03.
- iwiw
- hozzászólok
- nyomtatás

Egymillió új adózó munkahelyet teremtenek
Az Új Széchenyi Terv legfőbb célkitűzése a foglalkoztatás dinamikus növelése – tíz esztendő alatt egymillió új adózó munkahelyet akarnak létrehozni Magyarországon. A munkahelyteremtésen túl azonban az új gazdaságpolitika lényege az, hogy a megalkotói által szocialista újraelosztási politikának nevezett korábbi programokat egy növekedéspárti gazdaságpolitika váltsa fel.
Az Új Széchenyi Terv megalkotásán csaknem másfél éve dolgoznak, több mint 70 munkacsoport keretében mintegy 500 elemző és kutató gazdasági szakember működött közre. A Kormány, ahogy a program előkészítésébe, úgy annak megvalósításába is alapvetően a kis-és középvállalatokat kívánja bevonni. „A vállalkozók lehetőséget és előrelépést, a jobbra vágyó emberek munkalehetőséget, a tudást és a szorgalmat elismerők jövedelmet, rendet, jó iskolát, megfelelő egészségügyi ellátást kapnak.” – hangzott el a fórumon. A Kormány nyitott arra, hogy az Új Széchenyi Tervet a vállalkozók, az önkormányzatok és a különböző kistérségek programjaival, projektjeivel, javaslataival egészítse ki.

Átcsoportosítják a forrásokat
A Kormány alapjaiban kívánja alakítani az uniós források elosztásának és pályázatainak rendszerét. A 2007-2013 közötti időszakban Magyarország számára elérhető uniós források értéke összesen 7870,17 milliárd forint. Ebből jelenleg 1828,8 milliárd Ft szabad forrás áll rendelkezésre, 1480,2 milliárd futó projekt, és 4126,5 milliárd Ft kötelezettségvállalással elindított projekt mellett. Az új gazdasági program megalkotói szerint nem az állami szervek és nem a minisztériumok feladata, hogy kitalálják, milyen pályázatokra van szüksége a vállalkozóknak és az önkormányzatoknak, hanem a pályázónak, a vállalkozónak és az önkormányzatoknak kell megfogalmazniuk azokat a célokat, amelyek megvalósításához állami segítséget kívánnak igénybe venni.
A kkv szektor számára azonnal mobilizálható források értéke a forrástérkép adatai alapján jelenleg 155 milliárd Ft, amely a Gazdasági Operatív Program és a Regionális Operatív Programok keretében áll rendelkezésre. A fenti összeg azonnal igénybe vehető eszköz a kis- és középvállalkozások megsegítésére.
41 milliárd forintot szabadíthatnak fel
A Kormány összesen mintegy 477 milliárd forint értékű projektforrás visszavonására, illetve tartalmi felülvizsgálatára vonatkozó javaslatot tekintett át. A vizsgálat eredményeképpen összesen 41 milliárd forint uniós támogatás felszabadítására kerülhet sor a jövőbeni intézkedéseknek köszönhetően. A források felszabadításával lehetőség nyílik majd az Új Széchenyi Terv prioritásaihoz szervesen illeszkedő projektjavaslatok megvalósítására.
Várják a javaslatokat!
Az Új Széchenyi Terv 2011. január 15-én indul útjára. „A terv messze nincs kész. A következő hetek, hónapok feladata, hogy a gazdaság szereplőivel együttműködve készítsük el az Új Széchenyi Tervet, és alakítsuk át az azt támogató pályázati rendszert.” – hangzott el a fórumon. Az üzleti élet szereplőitől a javaslatokat 2010. szeptember 15-ig várják a szechenyiterv@ngm.gov.hu mail címre. Éljünk a lehetőséggel, küldjük el észrevételeinket a fenti e-mail címre!





















