Címke: Massányi Művek
Találatok: 1
Egy kisvállalkozás, ami 1932 óta működik
- Szerző: Haszonkulcs
- 2010. 05. 19.
- iwiw
- hozzászólok
- nyomtatás

A termék telitalálatnak bizonyult, a kis műhelyből hamarosan sikeres vállalkozás lett. A harmincas évek eleje növekedéssel és gyarapodással telt, a cég negyven alkalmazottat foglalkoztatott. József családot alapított, nyaralót vett Tihanyban, emellett aktívan sportolt, a Vasasban futballozott. A háború alatt a cég hadibeszállító volt, ezért Massányi József csak a háború végén kapott behívót.
Az államosítás a Massányiakat sem kerülte el, a cég gépeit, készpénzét, és egyáltalán mindent, ami a vállalkozással összefüggő, be kellett szolgáltatni. József az Irodagép Ipari Vállalatnál helyezkedett el mint esztergályos. Az üzemben eltöltött hosszú évek alatt vállalkozása újraindítását tervezte. Szerencsére, mivel József a cég államosításakor egy esztergapadot megmentett a nem figyelő végrehajtók szeme elől, lassan újraépíthette üzletét. Massányi Tamás, József fia, az Izzó Szerszámkészítő Műhelyben dolgozott gyakornokként, majd 1962-ben a Műegyetem Gépészmérnöki Karán tanult tovább. Eközben a cég csendesen, szinte észrevétlenül működött hosszú éveken át. Tamás, miután befejezte az egyetemet, a családi üzletben helyezkedett el.

A nyolcvanas évek elején enyhült a magánvállalkozókra, kisiparosokra nehezedő nyomás, így a cég végre beköltözhetett egy nagyobb helyiségbe. Massányi József öt évvel a rendszerváltás előtt, 1984-ben halt meg. A vállalkozás vezetését már korábban, a fia Tamás vette át. A kilencvenes években, egyrészt azért, mert a Massányi-gombok valóban kifogástalan minőségűek, másrészt, mert az importvámok miatt megnőtt a kereslet a magyar termékekre, a cég tovább növekedett. Új alkalmazottakat vettek fel, így már nyolcan dolgoztak az üzemben. Később, a kínai áruk megjelenésével a termelés némileg visszaesett.
2006-ban Massányi Kinga, Tamás lánya, vette át a cég vezetését. A fiatal ügyvezető nevet és startégiát váltott: a Massányi Művek kft. a régi hagyományokat őrizve az új lehetőségek kiaknázására összpontosít. A hangsúlyt az utóbbi időben a webes kereskedelemre, valamint a szolgáltatások és termékek körének bővítésére helyezik.

Massányi Kingát a cég sikerének titkáról kérdeztük.
Haszonkulcs.hu: Édesapja a Műegyetemen tanult, nagyapja autodidakta. Ön is gombkészítőnek tanult, vagy az „üzlet” irányából érkezett a cég élére?
Massányi Kinga: Bölcsészdiplomám van, három gyerek szülése után 10 évig újságíróként dolgoztam. Aztán vettem egy nagy levegőt, és "ugrottam". Amikor átvettem a céget, néhány dologról fogalmam sem volt. Az "anyatejjel" szívtam magamba a vállalkozói létet - gyerekkorom óta ebben a szellemben nevelkedtem -, így ez a része nem volt újdonság, de szakmailag, illetve a marketing, pr, értékesítés, pénzügyek területén volt mit pótolni. Azóta is folyamatosan képzem magam.
Haszonkulcs.hu: Miben rejlik a cég sikerének titka?
M.K.: Abban rejlik a cég sikerének titka, hogy számunkra a legfontosabb az elkötelezettség, a folyamatos fejlesztés, illetve a megújulás.
Haszonkulcs.hu: Hogyan képes a cég újra és újra talpra állni?
M.K.: Úgy, hogy mindig alkalmazkodik az adott kihívásokhoz.
Haszonkulcs.hu: Hogyan változott a cég vevőköre? Egyáltalán változott-e?
M.K.: Sok cég sajnos megszűnt, így ők kiestek a vevőkörből. A jelvénykészítéssel azonban szerencsére új vásárlóink jöttek. A ruhatervezés, illetve készítés ágazat most van felfutóban: ez természetesen, egy új piaci szegmenset jelent majd.
Haszonkulcs.hu: Milyen tekintetben változott a cég az idők során?
M.K.: Az új idők, új cégpolitikát követelnek meg. Az alapok maradtak, de a kor kihívásaihoz alkalmazkodunk. A „Kicsi, családias, tradicionális” szlogen alapján maradunk azok, aminek hirdetjük magunkat.
Haszonkulcs.hu: Ön szerint mi a szerepe a manufaktúráknak 2010-ben?
M.K.: A multik mellett szükség van a manufaktúrákra, ahol az egyedi bánásmód, és a különleges vevői kérések teljesítése kerül előtérbe.
Haszonkulcs.hu: Növekedik-e a cég, illetve terveznek-e további növekedést?
M.K.: Növekedünk, és természetesen tervezzük a további növekedést. Bővítjük a terméklistát és a szolgáltatásokat.
Haszonkulcs.hu: Melyek a Massányi Művek hosszú távú tervei, milyen irányba kíván terjeszkedni a cég?
M.K.: A jelvénykészítéssel új piacok nyíltak meg, szeretnénk viszonteladói hálózatunkat bővíteni. A gombhoz ma már ruhát is tervezünk és készítünk, a tervezés fortélyait jómagam tanulom és művelem, míg a ruhák (elsősorban biznisz szféra számára, "színpadias stílusban") mini varrodánkban készülnek. A ruhák bemutatására irodalmi felolvasóesteket szervezünk, szeptemberre pedig az első divatbemutatónkat.
Köszönjük, hogy válaszolt kérdéseinkre!





















