Válságkezelés

Cikk

Nem könnyű ma sikeresnek lenni az agrár ágazatban

Idén is hangos az agrár sajtó arról, hogy megint drága a műtrágya. Mivel már ősszel is kevés tápanyagot kapott a föld, kockázatossá válhat a további spórolás. A gazdák megoldásként a trágya fajtáját, koncentrációját és beszerzési helyét is próbálják megváltoztatni. 2009-ben a gazdák nem vitték túlzásba az alaptrágyázást, ami az árak tükrében érthető is. Nem jobb a helyzet a vetőmagok piacán sem. Az utóbbi 2-3 évben - rosszul felfogott takarékossági szempontok miatt - jelentős visszaesés következett be a fémzárolt vetőmag használatában. Cikkünkben arra kerestük a választ, milyen stratégiával lehet ma sikeres egy vállalkozás ebben az ágazatban?

kkv, vetőmag, műtrágya, nagykereskedelem - Kajári Agrofor Kft.

Míg az elmúlt években az időjárási szélsőségek okoztak nem kis gondot és fejtörést, addig tavaly a terményfelvásárlási árak zuhanása, valamint az inputanyagok (műtrágyák, növényvédő szerek) árának drasztikus emelkedése nehezítette az ágazat helyzetét. A termelők részéről a visszafogás jellemző, ugyanis háromféle jelentős kiadással kell számolniuk: a műtrágya, a vetőmag és a növényvédő szer költségével.

Tavaly a műtrágyavásárlás jelentősen (több, mint 15%-kal) visszaesett, a fémzárolt vetőmagok felhasználása is folyamatosan csökkent, ugyanakkor a növényvédő szer felhasználás nőtt. A műtrágya árak a 2008. évi csillagászati szintről 2009-re némileg csökkentek, egyes műtrágya féleségek esetében akár 30-35 %-kal is, azonban a vetőmagok ára 2009-ben az előző évihez képest 12-15 %-kal, a növényvédő szerek ára pedig 5-7 %-kal drágult. 2007-ig a vetőmag, a műtrágya és a növényvédő szer árai az ágazatban általában együtt mozogtak. 2008-tól kezdődően azonban a műtrágya árak „elszabadultak”. Már 2008 első negyedévében 45%-os áremelkedéssel szembesültek a termelők, a harmadik negyedévben már 86%-kal, 2008 utolsó negyedévében 72,6%-kal kellett többet fizetni a műtrágyákért, mint egy évvel korábban. 2009-ben a műtrágya féleségek átlagos ára már tonnánként nettó 80-120 ezer Ft között mozgott.

A hazai műtrágyakészletek meghatározó része 2010 elején tavaly maradvány. Ára a keresletcsökkenés és a tárolási költségek ellenére nem változott sokat tavaly óta. A gazdasági visszaesést sajnos megérezte a szállítmányozás is. Számos vállalkozás visszaadta kamionjait, bedőltek a lízingszerződések. Az ammónium-nitrát szállításához ráadásul speciális, úgynevezett ADR-engedélyes kamionokra van szükség, és ez tovább szűkíti a logisztikai keresztmetszetet.

Az importőrök az áraikat a gyárak által diktáltakhoz szabják, valamint a romló hitelpiaci viszonyok közepette is tovább kell finanszírozniuk az eladatlan készleteket. A természet pedig nem vár, a műtrágya- kijuttatást el kell kezdeni, a gazdálkodóknak meg kell venniük a szükséges mennyiséget.

A válság miatt nem könnyű a helyzetük a magyar gazdálkodóknak. Akik devizában vették fel a hiteleket azok komoly veszteséget szenvedtek el az amúgy is kedvezőtlen pénzügyi helyzetben. Viszont bizakodásra ad okot, hogy a mezőgazdasági termelők hitelei jóval kisebb arányban deviza alapúak, mint nemzetgazdasági átlagban.

Szerkesztőségünk felkereste a Kajári Agrofor Kft. Ügyvezetőjét, Németh József Urat, hogy szakmai tapasztalataival segítsen rendet rakni az ágazatban tapasztalható, sokszor ellentmondó információk forgatagában.

A Kajári Agrofor Kft. műtrágya, növényvédőszer és vetőmag nagykereskedéssel foglalkozik országos szinten. Árbevétele elérte tavaly a 7 milliárd forintot, és ezzel a mértékkel ebben a szektorban az első 5 közé tartozik országos szinten. Németh József szívesen válaszolt a kérdéseinkre.

Mikor alakult meg a Kajári Agrofor Kft., jelenleg hány ember számára biztosítanak munkalehetőséget?

N.J.:Cégünk 1992. januárban alakult, jelenleg 19 embernek biztosítunk munkalehetőséget.

Úgy hallottuk, nagyon szoros az együttműködésük a településsel, milyen eseményeket támogattak az elmúlt időszakban?

N.J.: Két településsel is jó viszont alakítottunk ki, ezek Balatonfőkajár és Csajág. A székhelyünk Balatonfőkajáron van, a raktárunk, telephelyünk pedig Csajágon. A vállalkozás 18 éves fennállása alatt mindvégig részese volt Csajág életének. Túl azon, hogy munkát adunk a falu néhány lakójának a telephely után természetesen ide fizetjük az iparűzési adót is, és persze minden előremutató elképzelést a lehetőségeinkhez mérten szívesen támogatunk. Éppen ezért tartottuk fontosnak az elmúlt időkben, hogy támogassuk az iskolát, az óvodát, a futballpálya újratelepítését, füvesítését, a nagyobb rendezvényeket, ahogyan a mostani évfordulót is, Csajág település 750 éves évfordulójára rendezett eseménysorozatot.

Felröppentek a hírek arról, hogy a cégük komolyan, beruházási oldalról is együtt szeretne működni az M8-as autópálya tervezett Csajági leágazójának finanszírozásában. Hol tartanak ezzel kapcsolatban a tárgyalások?

N.J.: A hír igaz, szeretnénk ha létrejönne ez a projekt, azonban ehhez még pályázati finanszírozási forrásokat, támogatást keresünk. Ez a lehetőség nem csak Csajágnak, de az itt működő cégeknek is nagyon fontos, komoly előrelépést jelentene, hiszen mi továbbra is itt szeretnénk sikeresen működni.

Beszéljünk az ágazatról is. Ahogy a bevezetőben már megemlítésre került, az ágazat nem a legszebb éveit tapossa. A három fő termékkörön belül (növényvédő szerek, műtrágyák, vetőmagok), amelyeknek a nagykereskedelmével foglalkozik a cégük, van-e olyan, amelyre kiemeltebb figyelmet fordítanak? Rövidebben fogalmazva van-e olyan terület, amelyre a válság jobban rányomta a bélyegét, a többihez képest?

N.J.: Nálunk a növényvédő szer kiemelkedik a sorból, éves szinten az árbevételünk 80 %-át ez adja, A válság a szélsőséges műtrágya árakban, és kereskedelemben okozott nagy károkat, nálunk ez így kevésbé volt érzékelhető. A növényvédőszerek terén teljes palettára törekszünk, a falusi házban szükséges egérirtótól kezdve egészen a vízoldható kertészeti műtrágyáig megtalálható szinte mindenféle termék a kínálatunkban.

Kínálatuk elég széles, van-e arra lehetősége egy falusi embernek, akinek nem nagy tételre van szüksége valamiből, hogy kiskereskedelmi mennyiséghez jusson Önöktől?

N.J.: Természetesen, van, igaz saját kiskereskedelmi bolthálózatot nem üzemeltetünk, de helyben egy minimális kiskereskedelmi forgalmat bonyolítunk.

Cégük az ágazaton belül benne van a hazai TOP 5-ben. Hogy védik ki a konkurencia erős nyomását?

N.J.:A szolgáltatásunk színvonalának emelésével, a pontossággal, rugalmassággal és megfelelő, stabil finanszírozással. Nagyon fontos feladatunk az is, hogy képesek legyünk szinten tartani, illetve növelni a fizetőképes keresletet, tudva azt is, hogy a vevőink - miután mezőgazdasági területen tevékenykednek - folyamatosan ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. Mindez természetesen a mi forgalmunkra is visszahat.

Van-e egy röviden összefoglalható receptje a sikerre? Hogy lehet ma, a válság közepén is valaki sikeres ebben az ágazatban?

N.J.: Racionális költségközpontú gazdálkodással, magas színvonalú szolgáltatással és megfelelő szakmai háttérrel. Üzletpolitikánk az első pillanattól, hogy vevő specifikus, gyors és rugalmas kiszolgálást tudjunk nyújtani, házhozszállítással. A cégméretünk - szerencsére - ezt lehetővé is teszi. Az esetek többségében raktárról tudunk szállítani, s ez komoly előnyt jelent a piacon. A mezőgazdaság ugyanis úgy működik, hogy ha például az éjszaka jelentkezik egy adott probléma - például az időjárásnak köszönhetően -, akkor reggel azonnal cselekedni kell, mert minden óra további károkat okozhat, csak tovább rontja a helyzetet. Tehát azonnali szállítások szükségesek, és mi éppen ezt tudjuk, ebben vagyunk jók. Mi tehát nem az árainkkal versenyzünk, hanem a minőségi és gyors szolgáltatásainkkal.

1995. novemberben az Ön cége létrehozott egy alapítványt krónikus beteg gyermekek életkörülményeinek javítása céljából. Ez egy igazán nemes dolog. Tudna erről a kezdeményezésről szólni az olvasók felé pár szót?

N.J.: Természetesen, az EMBERKÉK Alapítvány létrehozása részben személyes indíttatású. Úgy éreztem, hogy ez a terület az, ami rászorul egy gazdálkodó szervezet segítségére. Az 1995. novemberben létrehozott kezdeményezésünk a mai napig működik, igyekszünk olyan területeken segíteni, ami nemes célokat szolgál. Az alapítvány célja a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Gyermekosztálya fekvő- és járó betegei gyógyulásának elősegítése, körülményeik javítása, a krónikus beteg gyermekek életkörülményeinek könnyebbé tétele. Az elmúlt 15 év során már több, mint 10 millió forint összeget tudtunk ennek elérésére fordítani.

Köszönjük, hogy válaszolt kérdéseinkre!

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Hozzászólások
Hozzászólok
Hogan | 2012. 03. 20. 06:59

Ottenere excitedyet? Ben, Puerto Vallarta inoltre società di hosting 2 gare in tutto il mondo softball competitivi. Nelle vicinanze, a livello nazionale così come competizioni calcistiche in tutto il mondo sono stati in profusionhere. Esperti balneari occasioni pallavolo insieme a gare intense mezza maratona sarà anche tenuto a Puerto Vallarta. In battaglie di fluff? Ben l'attuale "senza sangue" corride all'interno Puerto Vallarta beginin centro di dicembre che mostra l'attuale stile di vita vibrante asiatico. Anothervery apprezzato come pure attività di caldo ecco Muy Thai così come smettere di boxe. A tutto campo functionalsports esiste all'interno Puerto Vallarta la vista particolare settore per determinare. Credo che quasi tutti gli individui thesporty disponibili capita di essere preparato così come devono essere, semplicemente perché Thisis ottime possibilità di vacanzieri oltre alla popolazione locale. Ciò fornisce l'esistenza piccante sassy toour, che è necessario!
http://www.hogansitoufficialei-i... Hogan

coach factory online | 2012. 04. 03. 08:38

Coach Factory Online provides people many coach goods. If you wish to snatch the coach handbag, then this best method is made for that you like for coach discount. If you desire to go to Coach Factory Outlet, but have no idea in which to go, you can research online. It is no doubt that there is drastically information and details about it for the reference. coach factory online outlet own all designs and styles, and you may pick out one based on your personal selection. Each shade of Coach handbags possess a search of its own type, which makes it essentially the most appealing material used for making handbags. http://www.coachfactorystoresonl...

louis vuitton outlet | 2012. 04. 03. 08:38

any louis vuitton outlet New backpack features usa a function grownup overall look. Varied piece allows that it is captivated me within the approve and also further than your body. louis vuitton online shop are simple, cheap and quick start guide to help you choose, useful for many people. More and more beautiful handbags attract many people who pick up LV Handbags from our online shop. I have known louis vuitton as a distinguished worldwide luxury brand since I was a very little girl. At that time, I often dreamed of having louis vuitton online shop of my own. http://www.onlouisvuittonoutlet.org

coach outlet | 2012. 04. 03. 08:39

Coach Outlet will send you a coupon in the post to use in their upon only after you type a achieve. The Coach bags are customarily somewhat many than the ones in the stores. Coach outlet store provide a bag can variety in cost, but are actually inexpensive for your average person.You can find this kind of a handbag for any occasion plus they are certain to please. Coach Outlet Online is your smart choice when you want to get the discount Coach accessory. You can find the exact Coach Bags and other accessory you want at a low price that's right for you. My dear friends, let the Coach Outlet pave your way into the world of high fashion with their ultimate fashion factory. http://www.oncoachoutlet.org

coach factory outlet | 2012. 04. 03. 08:39

If you do not know design can be the most fashionable this fall, consider a glance on Coach Factory Outlet! This summer, you have a wide range of options, because there are numerous designs, you can find from. Coach Black bag with smooth and fine material makes you feel more attracting and outstanding. Come and get some distinctive bags for yourself from the coach factory outlet online. This new Coach Handbag at the coach factory online outlet is a great bag that is perfect for summer or to carry all the year long. It can match with different occasions. http://www.coachfactorystoreoutl...

Hozzászólok
simple_captcha.jpg
(írja be a képen látható feliratot)