Pályázatok

Cikk

A Pegazus díj 2010 nyertesei (I.)

A 2010-ben Pegazus díjjal (Piacvezető kategória, I. helyezet) kitüntetett STS GROUP Mérnöki Iroda Zrt. jelentős szerepet tölt be a megújuló energiatermelés területén. A látványos növekedésről, a sikerek titkáról, illetve arról, hogyan érintette a válság a hazai energiaszektort, Gyepes Tamás elnök-vezérigazgatóval beszélgettünk.

 - az STS GROUP Mérnöki Iroda Zrt. elnök-vezérigazgatója

Haszonkulcs.hu: Hogyan és milyen körülmények között indult a cég?

Gyepes Tamás: A céget 2002-ben alapítottuk. Eleinte projekt előkészítéssel, illetve tervezéssel foglalkoztunk, a kivitelezés és az üzemeltetés csak a későbbiek során került a tevékenységi körünkbe. A cég egyébként 2006 óta zrt. formájában működik. 

Haszonkulcs.hu: Hogyan zajlott a növekedés, és melyek voltak a legfontosabb események a cég életében?

Gy.T.: Megújulókkal Magyarországon a legtöbb cég 2000 környékén kezdett el komolyabban foglalkozni, ebben az időszakban vált ugyanis olyanná a jogszabályi környezet, hogy ezt lehetővé tegye. Kezdetben gázerőművek, illetve szélerőművek tervezésével foglalkoztunk, ma már üzemeltetjük is ezeket a létesítményeket. Büszkék vagyunk arra, hogy szinte valamennyi Magyarországon működő szélerőműpark építésében részt vettünk. Ezen létesítmények jelentős része a Kisalföldön található, de Komárom-Esztergom megyében is vannak erőműveink. 

Haszonkulcs.hu: Hogyan sikerült a cégnek megerősödnie?  

Gy.T.: A tulajdonosok a megtermelt nyereséget visszaforgatták, nagyon kevés osztalékkivétel történt. A válság előtt könnyebb volt a mi helyzetünk is, hiszen jobb feltételekkel adtak hitelt projektfinanszírozásra. 2008 óta a helyzet sokat romlott, és az állami támogatások mértéke is csökkent. Cégünk azonban ebben a gazdasági környezetben is képes volt jelentős növekedést produkálni. 

Haszonkulcs.hu: Melyek voltak a legkomolyabb nehézségek és hogyan jutottak túl ezeken?

Gy.T.: A legkomolyabb problémát a jogszabályok jelentették. 2006 előtt nagyon nehéz volt engedélyt szerezni, a szakhatóságok ugyanis nem ismerték ezeket a modern technológiákat. Cégünk szakértői sokat tettek a megújulók ismertségének növeléséért: a kezdetektől fogva rendszeresen szakmai fórumokon tartottak előadást, jártak közben a szakhatóságoknál. 

Haszonkulcs.hu: Milyen megfontolásból nyitottak a megújulók irányába? 

Gy.T.: Úgy véljük, az energiaiparnak nincs más alternatívája. A megújulókra történő áttérés lassan halad, a célszámokat azonban teljesíteni kell.

Haszonkulcs.hu: Hogyan voltak képesek megfelelni a kis cégből naggyá válás kihívásainak? A növekedés során igénybe vették-e kontrolling szakértő segítségét?

 -

Gy.T.: A működési területünkön a legnagyobb kihívást a megfelelően képzett szakembergárda felkutatása jelentette. A piacon elérhető szakemberek jelentős része nem rendelkezik az elvárásainknak megfelelő szaktudással, ezért cégünk számára az oktatás mindig is a legfőbb prioritások között szerepelt.
A növekedés folyamatosan zajlott, igaz, a siker felé vezető út nem volt nehézségektől menetes, mivel mind a jogszabályi környezet, mind pedig a pályázati feltételek meglehetősen kedvezőtlenek voltak. Kontrolling szakértő segítségét egyelőre nem vettük igénybe. 

Haszonkulcs.hu: Ön szerint milyen módon érintette a válság a hazai energiaszektort? 

Gy.T.: Az energiaárak emelkedése takarékosságra ösztönözte az embereket. Ma sokkal inkább odafigyelnek az energiafogyasztásra, mint a válság előtt. Ha azonban a teljes hazai energiaszektor helyzetét vizsgáljuk, úgy vélem, egy ilyen rövid időszak nem tud jelentős változást előidézni.

Haszonkulcs.hu: Hogyan lehetne népszerűbbé tenni a kis települések számára azt, hogy az energiaigényről helyi szinten elsősorban megújuló forrásokból gondoskodjanak? 

Gy.T.: Magyarország energiaellátása a nagy rendszerekre alapszik: a felhasználókhoz távvezetékeken szállítják az energiát, gyakran óriási távolságból. Ez mindenképpen változni fog, a nyugat-európai trendek is erre mutatnak. A cél az, hogy a települések – azért, hogy a kiadásaikat csökkentsék, és azért is, hogy az energiaszállítást minimalizálják – kis energiatermelő egységek formájában gondoskodjanak saját energiaigényükről. Abban, hogy mindez megvalósuljon, fontos szerepe van a kormányzatnak és az energiapolitikának is. 

Haszonkulcs.hu: Hogyan kell elképzelni a kis energiatermelő egységekre épülő energiaellátást a gyakorlatban? 

Gy.T.: Egy szélerőmű – amely képes egy 1000-2000 fős település energiaigényét biztosítani –, ára hozzávetőleg 3 millió euró. A jelenleg érvényben lévő kisfogyasztói energiaárakkal számolva ez azt jelenti, hogy a beruházás 3-4 év alatt térül meg, és hogy ezen időszak elteltével az áram gyakorlatilag ingyen lesz a közösség lakói számára. A kis energiatermelő egységek másik előnye az, hogy munkahelyeket teremt. 

Haszonkulcs.hu: Hogyan sikerült az STS Zrt.-nek piaci előnyre szert tennie? 

Gy.T.: A szakmai tudásunk, illetve az, hogy mindig az újdonságokra fókuszáltunk, elősegítette a piaci növekedést. 

Haszonkulcs.hu: Mi a cég sikerének titka? Hogyan volt képes a cég árbevételét megtöbbszörözni az elmúlt évek során?

Gy.T.: Eredményeink megalapozták a befektetői bizalmat, hiszen valamennyi projektünk sikeres volt. Szakembereink segítségével jelentős eredményeket produkáltunk egy egyébként is növekvő iparágban. 

Haszonkulcs.hu: Milyen terveik vannak az elkövetkezendő időszakra? 

Gy.T.: További növekedést tervezünk, úgy vélem, ebben az iparágban a növekedésnek nincsenek korlátai. A megújulók aránya jelenleg 5-6 százalék körül mozog. Ahhoz, hogy az előírt 20 százaléknak képesek legyünk eleget tenni, további energiatermelő egységekre van szükség. Cégünk az új technológiák felé terjeszkedik: hamarosan biomassza, illetve hulladékfeldolgozó erőművekkel, szintézisgáz erőművekkel (amely úgy működik, hogy a karbontartalmú hulladékból szintézisgázt, majd ebből elektromos áramot állít elő), valamint hidrogén-alapú energiacellákkal is foglalkozunk majd.

Kapcsolódó cikkek
Kérdezze szakértőnket
TEL: 06 40 54 00 54 Hívjon minket!
Kérdezze szakértőnket!
Szakértőnk
A Citibank és a haszonkulcs.hu szakértői örömmel válaszolnak kérdéseire.

Az oldalon megjelent cikkekkel vagy termékekkel kapcsolatos kérdésekre szakértőink az Ön által megadott elérési címeken válaszolnak, és amennyiben Ön hozzájárul kérdése és ráadott válasz is publikálásra kerül a weboldalon.

Kérdezek!

Hozzászólások

Hozzászólások
Hozzászólok
Hogan | 2012. 03. 20. 07:31

Delhi Agra Jaipur: vacanza unica collegata con Older Triangle Indiais uno straordinario stato di avere il volume che contiene di touristsdestinations incredibili e spendere quelle splendide escursioni con tutta la tua prossima, in aggiunta al dearones. L'America incorpora inimitabilità oltre alla ricchezza con spot quasi tutti dei quali sono incentrati grabthe sui vacanzieri. Questo accattivante coste oltre a backwaters, programmi collina eccezionali, meravigliose cascate, splendidi monumenti tipici, beautifulshrines, lucente valli oltre a corsi d'acqua, uno di un tipo animali selvatici, ad esempio magnetizzare thetourists da tutto il mondo. Gli stati uniti incorpora varie destinazioni astonishingholiday per fare vacanza seducente compresi quelli Goa, Kerala, Kashmir, Maharashtra, Rajasthan, Karnataka, Himachal Pradesh, Uttar Pradesh, Uttarakhand, per esempio.
http://www.hogansitoufficialei-i... Hogan
Írja meg véleményét...

coach factory online | 2012. 04. 03. 08:45

Coach Factory Online provides people many coach goods. If you wish to snatch the coach handbag, then this best method is made for that you like for coach discount. If you desire to go to Coach Factory Outlet, but have no idea in which to go, you can research online. It is no doubt that there is drastically information and details about it for the reference. coach factory online outlet own all designs and styles, and you may pick out one based on your personal selection. Each shade of Coach handbags possess a search of its own type, which makes it essentially the most appealing material used for making handbags. http://www.coachfactorystoresonl...

louis vuitton outlet | 2012. 04. 03. 08:45

any louis vuitton outlet New backpack features usa a function grownup overall look. Varied piece allows that it is captivated me within the approve and also further than your body. louis vuitton online shop are simple, cheap and quick start guide to help you choose, useful for many people. More and more beautiful handbags attract many people who pick up LV Handbags from our online shop. I have known louis vuitton as a distinguished worldwide luxury brand since I was a very little girl. At that time, I often dreamed of having louis vuitton online shop of my own. http://www.onlouisvuittonoutlet.org

coach outlet | 2012. 04. 03. 08:45

Coach Outlet will send you a coupon in the post to use in their upon only after you type a achieve. The Coach bags are customarily somewhat many than the ones in the stores. Coach outlet store provide a bag can variety in cost, but are actually inexpensive for your average person.You can find this kind of a handbag for any occasion plus they are certain to please. Coach Outlet Online is your smart choice when you want to get the discount Coach accessory. You can find the exact Coach Bags and other accessory you want at a low price that's right for you. My dear friends, let the Coach Outlet pave your way into the world of high fashion with their ultimate fashion factory. http://www.oncoachoutlet.org

coach factory outlet | 2012. 04. 03. 08:45

If you do not know design can be the most fashionable this fall, consider a glance on Coach Factory Outlet! This summer, you have a wide range of options, because there are numerous designs, you can find from. Coach Black bag with smooth and fine material makes you feel more attracting and outstanding. Come and get some distinctive bags for yourself from the coach factory outlet online. This new Coach Handbag at the coach factory online outlet is a great bag that is perfect for summer or to carry all the year long. It can match with different occasions. http://www.coachfactorystoreoutl...

Coach Factory Outlet | 2012. 04. 10. 10:23

Írja meg véleményét...There certainly are a amount of methods to acquire affordable coach products at Coach Factory Outlet,it could possibly the most effective options.
http://www.coachoutletonlinehoto...
http://www.coachfactoryoutlet-co...
http://www.coachoutletonlineco0.com
http://www.coachfactoryoutletonl...
the most vital cause may be the reality that you simply can purchase genuine coach products at there.

store | 2012. 04. 19. 13:00
Coach Outlet | 2012. 04. 25. 10:58
Hozzászólok
simple_captcha.jpg
(írja be a képen látható feliratot)