Magyar gazdaság

Cikk

Idéntől a magyarok is augusztusban nyaralnak

A nyaralni vágyó magyarok legkedveltebb úti célja idén is a Balaton és Horvátország – derült ki a Magyar Turizmus Zrt. felméréséből.

Idén nyárra a hazai háztartások 46,1 százaléka tervez utazást. A megkérdezettek 1,6 százaléka még nem döntött a nyaralást illetően, 52,3% azonban biztosan nem utazik sehova. Az MT Zrt. felméréséből kiderült, a magyarok idén előreláthatóan 215 milliárdot költenek majd utazásra. Jó hír a vendéglátásban érdekeltek számára, hogy ennek 56,1 százalékáért az utazók belföldi szolgáltatásokat vesznek majd igénybe. Azok közül, akik nem utaznak sehova, kiderült, 79,1 százalék anyagi okok miatt nem megy pihenni idén.

kkv, válság, Magyar Turizmus Zrt., Balaton, nyaralás -

A belföldi utazók 2010-ben minden eddiginél nagyobb számban utaznak majd a Balatonra. 2005-ben a Magyarországon pihenni vágyók 38 százaléka, 2006-ban 40,3%-a, 2008-ban 47,2 százaléka, 2009-ben 38,1%-a választotta a Balatont úti célul. Idén a belföldi utasok 56,7 százaléka utazik majd a magyar tengerhez.

A külföldi úti célok népszerűségi listájának élén nem történt változás, a magyarok idén is Horvátországba utaznak a legszívesebben. A felmérésekből kiderült, hogy a belföldre utazók idén várhatóan hosszabb, 4,2 helyett 4,8 éjszaka időtartamú nyaralást terveznek. Érdekesség azonban, hogy idén – más európai országok lakóihoz hasonlóan – a magyarok is augusztust jelölték meg a legfontosabb nyaralási időszaknak. A felmérésből kiderült az is, hogy a nyári fesztiválok rendkívül népszerűek idén. A nyaralást tervezők 35,2 százaléka kíván a szabadsága alatt részt venni valamelyik fesztiválon.

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Hozzászólások
Hozzászólok
nicck | 2010. 06. 17. 11:53

Örömmel vettem volna, ha nem csak az első helyezetteket írják meg. Például melyik a második legnépszerűbb célpont?

nick név | 2012. 04. 27. 09:38

The Bank of Japan, http://www.hogansitoufficialei-i... facing mountinggovernment pressure, eased monetary policy further on Friday by boosting asset purchases by 10 trillion yen ($124 billion), more than markets had expected, and pledging to buy longer-term government bonds in a show of resolve to pull the economy out of deflation.

nick név | 2012. 04. 27. 09:55

Brittany Killgore was hoping to http://www.hoganscarpevhogan-it.com unwind for three days after filing for divorce from her Marine husband serving in Afghanistan.

Scarpe Hogan | 2012. 04. 27. 10:02

WASHINGTON — The House of Representatives passed legislation protecting US businesses and agencies from erodes civil liberties onpass private data.The Republican-controlled Intelligence Sharing and Protection Act (CISPA) in a 248-162 vote.http://www.scarpevhoganitalian.net

Hozzászólok
simple_captcha.jpg
(írja be a képen látható feliratot)