Magyar gazdaság

Cikk

Komolyan vették, hogy el lehet menni?

A közép- és kelet-európai régió olyan jelentős demográfiai változások elé néz a következő évtized során, amely komoly hatással lesz a régió kiskereskedelmi piacára – derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb, „Kiskereskedelmi demográfia: Probléma vagy lehetőség?” című kutatásából.

 -

A KKE-i régióra ható demográfiai változások hasonlóak azokhoz, amelyek Nyugat-Európában mennek végbe, habár némely esetben még erőteljesebbek. Jos Tromp, a CBRE kelet- és közép-európai kutatási vezetője kifejtette: „Bulgáriának, Ukrajnának, Oroszországnak és Romániának is mind jelentős népesség-csökkenéssel kell szembenéznie – az ENSZ előrejelzései szerint 2050-re több mint 15 százalékkal lesz kisebb a lélekszámuk. A népesség csökkenésének elsődleges oka a kivándorlás, a bevándorlás hiánya, illetve az alacsony születésszám és a szegényes közegészségügy. A nyugat-európaihoz hasonló belső migráció szintén változással bír a régiós demográfiára a közép- és kelet-európai térségben. A fővárosok és a nagy régiós központok képesek lesznek megtartani jelenlegi lakosságukat, hiszen vonzó munkahelyi és szabadidős lehetőségeket nyújtanak a fiataloknak, míg a vidéki és ipari központok sokkal nehezebb helyzetben lesznek.”

Nyugat-Európa nagy részéhez hasonlóan a legtöbb közép- és kelet-európai ország is olyan hosszú távú demográfiai kihívások elé néz, mint a lakosság számának stagnálása vagy csökkenése, illetve elöregedése. A demográfiai változások hosszú távon lehetőségeket és kihívásokat is jelentenek azoknak, akik aktívak a régió piacán. Ám mivel a változások különböznek majd a régiók és az országok szintjén egyaránt, fontos, hogy az iparági szereplők megértsék, ezek a változások hogyan befolyásolják a régió egyes piacait annak érdekében, hogy kihasználhassák a lehetőségeket.

A kelet- és közép-európai kiskereskedelmi piacok az elmúlt évtizedben úgy fejlődtek, hogy nagyjából egyértelmű volt a korreláció a bevásárlóközpontok sűrűsége (ún. „provision rates”) és az egy főre jutó bruttó nemzeti termék között. Ez azt jelenti, hogy a közép-európai fővárosok és a nagy régiós központok jelenleg a legnagyobb kiskereskedelmi állomány sűrűséggel rendelkeznek a régióban, míg a fejletlenebb, zömmel lengyel és romániai régiók településein a legalacsonyabb ez a mutató. A 2000 után bekövetkezett gyors mennyiségi bővülés a régió kiskereskedelmi piacain növelte a versenyt. Tromp szerint „ma már kevés érintetlen kiskereskedelmi piac akad a régióban, jelentős kihívások elé állítva a piacra most először belépő játékosokat.”

„A közép-kelet-európai kiskereskedelmi piac egésze sokkal érettebb, mint tíz évvel ezelőtt volt - sokkal kevesebb nyilvánvaló és elérhető lehetőséggel. A fővárosoknak jobb hosszú távú demográfiai kilátásai vannak, mint a legtöbb vidéki piacnak: a fogyasztói kiadások magasabbak és a fogyasztói bázis sokkal kifinomultabb – ez mind az új típusú kiskereskedelmi koncepciókat támogatja. A kisebb városok még rejtenek lehetőségeket, ám a helyi gazdaság, a demográfiai trendek és a létező kiskereskedelmi piac alapos felmérését igénylik. A KKE populációja csökken és öregszik, a gazdasági és vásárlóerő-növekedés gyengülhet, és a fogyasztói magatartás átalakul – így a demográfiai változások egyre fontosabb szerephez juthatnak a kiskereskedelmi piacok elemzésénél.”

Magyarország a régió átlagához hasonló profilt mutat. “Habár hazánkban is okkal beszélünk a népesség elöregedése okozta problémákról, olyan demográfiai válsággal fenyegető népességcsökkenés, mint a tőlünk keletre-délkeletre látott, nem valószínű.” - tette hozzá Borbély Gábor, a CB Richard Ellis budapesti vezető elemzője. A kivándorlással kapcsolatban azonban kevés adat áll a rendelkezésünkre. A Magyarországot elhagyó munkavállalók száma aggasztó méreteket ölt, a HunUk.com felmérése szerint 41 000 honfitársunk vándorolt ki Nagy-Britanniába. Az új hazát keresők közül sokan választják, a szigetország mellett, Németországot, az Egyesült Államokat, illetve Ausztráliát - ez utóbbi ország szervezett körülmények között biztosít kivándorlási lehetőséget a végzett, és már némi tapasztalattal rendelkező munkavállalóknak. A gazdasági szakértők egyetértenek abban, hogy a népesség elöregedését adókedvezményekkel lehetne megakadályozni, ahhoz pedig, hogy a hazai cégek képesek legyenek a munkavállalóknak versenyképes ajánlatot nyújtani, az élőmunkaterhek jelentős csökkentésére volna szükséges.

Kérdezze szakértőnket
TEL: 06 40 54 00 54 Hívjon minket!
Kérdezze szakértőnket!
Szakértőnk
A Citibank és a haszonkulcs.hu szakértői örömmel válaszolnak kérdéseire.

Az oldalon megjelent cikkekkel vagy termékekkel kapcsolatos kérdésekre szakértőink az Ön által megadott elérési címeken válaszolnak, és amennyiben Ön hozzájárul kérdése és ráadott válasz is publikálásra kerül a weboldalon.

Kérdezek!

Hozzászólások

Hozzászólások
Hozzászólok
outletstore | 2012. 03. 28. 07:49
nick név | 2012. 04. 27. 09:39

The Bank of Japan, http://www.hogansitoufficialei-i... facing mountinggovernment pressure, eased monetary policy further on Friday by boosting asset purchases by 10 trillion yen ($124 billion), more than markets had expected, and pledging to buy longer-term government bonds in a show of resolve to pull the economy out of deflation.

nick név | 2012. 04. 27. 09:58

Brittany Killgore was hoping to http://www.hoganscarpevhogan-it.com unwind for three days after filing for divorce from her Marine husband serving in Afghanistan.

Scarpe Hogan | 2012. 04. 27. 10:03

WASHINGTON — The House of Representatives passed legislation protecting US businesses and agencies from erodes civil liberties onpass private data.The Republican-controlled Intelligence Sharing and Protection Act (CISPA) in a 248-162 vote.http://www.scarpevhoganitalian.net

Hozzászólok
simple_captcha.jpg
(írja be a képen látható feliratot)