Magyar gazdaság

Cikk

Euro bevezetése

Az euro bevezetése minden évben központi téma, sosem kerüli el sem a gazdasági szférában dolgozók, sem pedig a puszta érdeklődők figyelmét. Mikor vezetik be? Egyáltalán, milyen előnyökkel járhat a számunkra?

Forint helyett euro

Miután Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, felmentést kapott a közös pénznem bevezetése alól. Hazánknak egy konvergencia programot kellett benyújtani, de az abban szereplő kritériumokat még 6 évvel a csatlakozás után sem teljesítette. A maastrichti szerződés értelmében nem elég, hogy teljesítse a programban vállalt feltételeket, a bevezetés előtt 2 évig azok szerint kell működnie az ország gazdaságának.

Ezek a kritériumok a következők:

Árstabilitás (az árnövekedés maximum 1,5%-kal lehet több a három legalacsonyabb inflációs rátájú ország átlagánál)
• A hosszú lejáratú kamatok maximum 2%-kal lehetnek magasabbak a legalacsonyabb inflációjú ország átlagánál
Árfolyam stabilitás (A nemzeti valutát a monetáris unióhoz való csatlakozás előtti két évben nem lehet leértékelni, és be kell tartani a +/- 2,25%-os ingadozási sávot.)
• A költségvetési deficit nem haladhatja meg a GDP 3%-át
• Az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60%-át

Az árstabilitás az árak szinten tartását, vagy nagyon lassú ütemű növekedését jelenti. Abban az esetben, ha az árak nagyon gyorsan emelkednek, infláció alakul ki az adott országban, vagy a meglévő ráta növekszik. Ez káros hatással van a gazdaság érintettjeire. Magyarországon 2010. januárjában 6,4 %- os volt az infláció, az ideális 3 % lenne.

Az árfolyam stabilitás alatt azt kell érteni, hogy a Jegybank hagyja szabadon lebegni az árfolyamot. Eddig, ha túl gyenge, vagy túl erős volt a forint, gazdasági eszközökkel befolyásolta az eladásokat: például értékpapírkibocsájtással vagy -vétellel. Ebben az esetben viszont nem avatkozhat közbe, látniuk kell, mennyire állja meg a forint a helyét a gazdaságban.

A költségvetési deficitnek, azaz a hiánynak a mérséklődését, 2009-re a GDP 2,6%-ára irányozták elő, abból kiindulva, hogy a 2008-as évben a vártnak csaknem a felére, 3,4 %- ra csökkent vissza.

A kormányszővivő.hu honlapon olvasottak alapján az államadósság tetőzését 2010-re várják, majd ha csökken a deficit és a gazdaság növekedésnek indul, rohamosan csökkeni fog.

A felsorolt adatokból kiderül, miért nem hallottunk még pontos dátumot az euro bevezetését illetően. A magyar gazdaság 2008 előtt sem volt könnyű helyzetben, a válság hatására pedig még messzebbre került az az időpont, amikor euróval fizethetünk majd a boltokban. Elemzők szerint a legközelebbi dátum 2016 vagy 2017 lehet.

Miért lesz jó, ha lesz euro?

A legfontosabb, hogy az euro-zóna tagjaiból kiindulva egy stabilabb gazdaságot biztosít. Azokban az országokban, ahol már évek óta eurót használnak, átlagosan 2% alatt maradt az infláció, szélsőséges esetekben lépték csak át ezt a határt.

Az Euró bevezetés másik nagy előnye lehet annak gazdaságélénkítő hatása. Nagyobb verseny alakulhat ki a szomszédos országok között és Magyarország átcsábíthatja a külföldi fogyasztókat a határok mentén. Több terméket exportálhatunk a devizakitettség hiánya miatt.

Termékajánló
EU-s pályázatához finanszírozást keres?

EU-s pályázatához finanszírozást keres?

értékelem:

Az Ön igénye szerint garanciát és/vagy forrást szinte valamennyi pénzintézet biztosít vállalkozásának a támogatott forrásból megvalósuló projektjeihez. Nézze meg a Citibank kínálatát! tovább

Jelenleg, ha valaki külföldre utazik nyaralni, vagy üzleti útra megy, a pénzváltás költségeit is meg kell fizetnie. Ha euro lenne a fizetőeszközünk, ez a kiadás megszűnne.
Sokan vesznek fel manapság deviza alapú hiteleket. Ha euro lenne pénznemünk, az árfolyam-ingadozások nem befolyásolnák a havi törlesztő részletek nagyságát.

Drágább lenne az élet?

Általános tévhit, hogy az euróra való átállás hosszútávon megdrágítaná a mindennapi életet. Az árak rövid távú növekedésével járna, ha egyik napról a másikra vezetnék be, de kizárólag az átváltási költségek miatt. A korábban említett jótékony hatások miatt, az egyik legfőbb pozitívuma a közös pénz bevezetésének, hogy az inflációt hosszú távon csökkentené. Emellett később az árak mérséklésével és a pénz vásárlóerejének növekedésével járna.

Kapcsolódó cikkek
Kérdezze szakértőnket
TEL: 06 40 54 00 54 Hívjon minket!
Kérdezze szakértőnket!
Szakértőnk
A Citibank és a haszonkulcs.hu szakértői örömmel válaszolnak kérdéseire.

Az oldalon megjelent cikkekkel vagy termékekkel kapcsolatos kérdésekre szakértőink az Ön által megadott elérési címeken válaszolnak, és amennyiben Ön hozzájárul kérdése és ráadott válasz is publikálásra kerül a weboldalon.

Kérdezek!

Hozzászólások

Hozzászólások
Hozzászólok
csuti | 2010. 04. 29. 11:55

Tisztelt Cím,
érdeklődöm,hogy 2010-ben mennyi az inflációs rata értéke %-ban és mikortól,mert szerződésemben az áll,hogy a fizetésemet az infl.rat mértékével emelik.
Köszönöm
essosyj@yahoo.com

Coach outlet online | 2012. 02. 23. 07:32

http:www.coachoutlet-onlinee.com coach outlet online
http:www.coachoutletonlineh.net Coach Outlet
http:www.coachfactoryoutletonlined.com coach factory outlet
http:www.coachfactorya.com Coach Factory
http:www.coachfactorystoreonlinea.com Coach Factory Online
http:www.coachfactoryoutletbuy.com coach factory online
http:www.coachpurses-outlets.com Coach Purses Outlet
http:www.coachoutletonlinestorei.com coach outlet online
http:www.coachfactoryoutletstorea.com coach factory outlet
http:www.coachoutletstoreonlinec.com Coach outlet online
http:www.getcoachoutletonline.com Coach outlet online

Hogan | 2012. 03. 20. 05:01

I turisti saranno probabilmente guardare i siti importanti come ad esempio thatare interna sulla zona, una varietà di loro di solito sono compresi QutubMinar, Jama Masjid, il checkpoint subcontinente indiano, mercato Khan Current, RedFort, servizio funebre Gandhi, Rashtrapati Bhavan, AkshardhamTemple, Birla Mandir , Paharganj, Cattedrale Community centro, Chandni Chowk, Jantar Mantar, Hobby, Train Nazione, Janpath, fronte LaxmiNagar, Adulto ed collegati con le bambole, Alai Darwaza & Minar, Brow Lotus, Grave Humayuns, per esempio. Subito dopo aver acquisito il godimento molti con bubblyDelhi perché non andiamo noi a Agra vacanza per fare un'escursione quelle molto più flessibili. Taj Mahal nella lista delle porsi diversi, come appunto si è riscontrata un fascino sulla Terra sarebbe il fascino chiave sulla cui posizione ipnotizzare quasi tutti i lettori Ofthe.

http://www.hogansitoufficialei-i... Hogan

outletstore | 2012. 03. 28. 08:09
coach factory online | 2012. 04. 03. 05:56

Coach Factory Online provides people many coach goods. If you wish to snatch the coach handbag, then this best method is made for that you like for coach discount. If you desire to go to Coach Factory Outlet, but have no idea in which to go, you can research online. It is no doubt that there is drastically information and details about it for the reference. coach factory online outlet own all designs and styles, and you may pick out one based on your personal selection. Each shade of Coach handbags possess a search of its own type, which makes it essentially the most appealing material used for making handbags. http://www.coachfactorystoresonl...

louis vuitton outlet | 2012. 04. 03. 05:56

any louis vuitton outlet New backpack features usa a function grownup overall look. Varied piece allows that it is captivated me within the approve and also further than your body. louis vuitton online shop are simple, cheap and quick start guide to help you choose, useful for many people. More and more beautiful handbags attract many people who pick up LV Handbags from our online shop. I have known louis vuitton as a distinguished worldwide luxury brand since I was a very little girl. At that time, I often dreamed of having louis vuitton online shop of my own. http://www.onlouisvuittonoutlet.org

coach outlet | 2012. 04. 03. 05:56

Coach Outlet will send you a coupon in the post to use in their upon only after you type a achieve. The Coach bags are customarily somewhat many than the ones in the stores. Coach outlet store provide a bag can variety in cost, but are actually inexpensive for your average person.You can find this kind of a handbag for any occasion plus they are certain to please. Coach Outlet Online is your smart choice when you want to get the discount Coach accessory. You can find the exact Coach Bags and other accessory you want at a low price that's right for you. My dear friends, let the Coach Outlet pave your way into the world of high fashion with their ultimate fashion factory. http://www.oncoachoutlet.org

coach factory outlet | 2012. 04. 03. 05:56

If you do not know design can be the most fashionable this fall, consider a glance on Coach Factory Outlet! This summer, you have a wide range of options, because there are numerous designs, you can find from. Coach Black bag with smooth and fine material makes you feel more attracting and outstanding. Come and get some distinctive bags for yourself from the coach factory outlet online. This new Coach Handbag at the coach factory online outlet is a great bag that is perfect for summer or to carry all the year long. It can match with different occasions. http://www.coachfactorystoreoutl...

louis vuitton sito ufficiale | 2012. 05. 03. 04:25

<a href=http://www.onlineshoptaschen.com... Vuitton online shop
<a href=http://www.guccibolsos-es.biz/&g...;
<a href=http://www.louisvuittonzak.biz/&... vuitton
<a href=http://www.louisvuittongoedkoop.... vuitton
<a href=http://www.louisvuittonnegozio.b... vuitton borse
<a href=http://www.vuittonoutlet.biz/&gt... vuitton sito ufficiale
<a href=http://www.vuittontaschen.biz/&g... Vuitton Taschen
<a href=http://www.louisvuittonsacoche.b... Vuitton Pas Cher
<a href=http://www.louboutinparis.biz/&g... Louboutin

Hozzászólok
simple_captcha.jpg
(írja be a képen látható feliratot)