Magyar gazdaság

Cikk

Az év fiatal vállalkozója 2009-ben

Korábbi cikkünkben már bemutattuk a FIVOSZ-t - a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségét és annak működését. Most az általuk éltre hívott „I. Országos Fiatal Vállalkozói Díj” nyertesével, Bessenyey Zoltánnal, az AMS magazin alapítójával, a Garázs című tévéműsor és online magazin műsorvezetőjével, szerkesztőjével beszélgettünk.

Mikor kezdett el vállalkozni? Miért döntött úgy, hogy saját lábra áll?

2000-ben indítottam el a saját vállalkozásomat, előtte volt lehetőségem megtapasztalni, milyen beosztottként tengetni a mindennapokat, aminek persze a hátrányok mellett megvoltak a maga előnyei is. Aztán a mérleg nyelve elbillent, így családommal együtt jobbnak láttam egy saját vállalkozásba kezdeni. Az ötlet egy havonta megjelenő autós magazin teljes körű elkészítésén alapult. Az AMS Magazin azóta is működik, és a 10 év alatt egyszer sem maradt ki egyetlen lapszám sem. Visszagondolva, nagyon nehéz időszakok is tarkították ezt az elmúlt 10 esztendőt, de mindenképp megérte váltani, mondom ezt bátran, így a válság közepén.

Miért pont az autók? Ez a szenvedélye, a hobbija? Lehetséges egy hobbiból vállalkozást indítani?

Az autók szeretete elég kézenfekvő volt, hiszen versenypályák mellett nőttem fel: édesanyám és mostohaapám is a hazai Autós Szövetség vezető beosztású tagjai voltak. Sőt a családban volt, aki anno állami autóval versenyzett, ami hatalmas megtiszteltetést jelentett. Nehezen tudtam volna eltávolodni tehát a négykerekűektől.

Emellé jött az újságírás szintén családi identitással, hiszen nagyapám „Aranytollas újságíró”, aki nyugdíjazásáig az MTI belpolitikai rovatának a főszerkesztője volt, anyukám pedig már a ’90-es években az Autó-Motor főszerkesztői székében ült, ahol szerencsém volt tanoncként a munka csínját-bínját elsajátítani.

Valóban, hobbinak is nevezhetjük az autózást és az autósportot, de őszintén ez már több annál: el sem tudom képzelni, hogy mással foglalkozzam. Azt hiszem, nevezhetem nyugodt szívvel hivatásnak. Természetesen nagy kihívást jelent hobbiból munkát kreálni, pláne vállalkozóként, de nincs lehetetlen.

A nyomtatott sajtó az idő múlásával viszont kevésnek bizonyult, de szerencsémre 5 évvel ezelőtt belekóstolhattam a televíziós műsorkészítésbe, ami tökéletes kiegészítés lett. Így indult el a Garázs című műsor a Hírtévén, majd online oldalként. A munka sokkal több, ugyanakkor jóval szélesebb tömegeket lehet elérni, mint csak a nyomtatott magazinon keresztül.

Milyen kihívásokkal küzd?

Mégiscsak sportmagazinról beszélünk, akár online, televíziós, vagy nyomtatott, ezért a csapatmunkát mindennél fontosabbnak tartom. Munkatársaimat és partnereinket is úgy próbálom megválogatni, hogy a lehető legkevesebb széthúzás alakuljon ki, hiszen ebben a nehéz helyzetben csak összefogással lehet előrébb jutni, eredményt elérni.

A kihívások folyamatosak: a fejlődés elengedhetetlen, új technikákat és technológiákat kell megtanulni, megvásárolni és alkalmazni azokat. Aki nem fejlődik, az azonnal lemarad és ez a film- és televíziós-műsorgyártásban hatványozottan igaz. Ugyanakkor rendkívül frissnek kell lennünk, rálátással a világ történéseire, beszéljünk itt akár szociológiai, történelmi, vagy politikai helyzetekről, eseményekről.

A FIVOSZ által 2009-ben meghirdetett I. Országos Sikeres Fiatal Vállalkozó pályázaton Ön nyert. Hogyan értékeli az elismerést?

Hatalmas megtiszteltetés és természetesen óriási büszkeség egy ilyen társadalmi díjat átvenni, ugyanakkor óriási felesőséggel is jár. Boldog vagyok, hogy a szakmai zsűri a pályázók közül engem választott, bízom benne, hogy a díj munkám, és a mellettem dolgozók munkájának is a megbecsülése. Bár az elismerés „csak” egy évre szól, azért igyekszem ennek szellemében dolgozni a továbbiakban is. Természetesen amennyire lehet, kihasználjuk a díj adta lehetőségeket, és büszkén kommunikáljuk.

Szembe találkozik az emberek véleményével, mit gondolnak a vállalkozásáról?

Nagyon ritkán beszélgetek másokkal a saját vállalkozásomról, de ha igen, akkor mindig pozitív visszajelzést kapok akár az eredményekről, a cégben lévő hangulatról, vagy az ott dolgozók elégedettségéről.

Ha valaki vállalkozó szeretne lenni, hol képezze magát? Hogy induljon el?

Nem feltétlenül gondolom azt, hogy egy vállalkozás beindításához elsődlegesen képzésre volna szükség. Sokkal fontosabb, hogy amiben vállalkozni szeretnénk, abban profik legyünk, naprakészek, és tanultak. Ezen áll vagy bukik minden, na és persze az ötlet eredetiségén és megvalósíthatóságán.

Az elindulás olyan, amiben szerintem a világ vezető tudósai, tanácsadói sem nagyon tudnak biztos recepttel szolgálni, tehát én sem tudok határozott irányvonalat kijelölni. Ugyanakkor fontos, hogy akarjunk sikeresek lenni, és ahogyan azt már korábban említettem, szerintem a közeg, a munkatársak, vagy éppen a cégtársak megválasztása nagyon fontos.

Létezik olyan, hogy született vállalkozó?

Vannak olyan emberek, akik eleve sikerre vannak ítélve, mint ahogy vannak született versenyzők is és győztesek. Az, hogy sikerül-e a tudásukat kiaknázni és éppen jó helyen vannak, jó időben, az már egy teljesen másik kérdés. Mert a jó időzítés, na és persze a kitartás és az akaraterő, mindennél fontosabb!

Milyen hibákat követett el? Mit tenne másképp, ha újrakezdhetné?

Talán sokkal korábban vettem volna kezembe az irányítást. Ezt róhatom fel a legnagyobb hibámnak, de nem hiszem, hogy túl sok mindent változtatnék a múlt történésein. Bár kétségtelen, hogy ez a fajta munkatempó és munkastílus nem a legjobb az egészségnek.

Hogy látja a magyar kkv-k helyzetét? Vannak általános problémák?

Nagyon nehéz helyzetben vannak a hazai kis -és középvállalkozások, hiszen a terheik egyre csak nőnek, növekednek. Ezt nem általános problémának nevezném, inkább helyzetnek. Egy nehéz gazdasági környezetnek, amelyben csak az marad talpon, aki képes lefaragni a költségeit és tovább szorítani a nadrágszíjon.

Termékajánló
Használja ki a céges bankkártyák nyújtotta előnyöket!

Használja ki a céges bankkártyák nyújtotta előnyöket!

értékelem:

Vállalkozói folyószámlájához érdemes bankkártyát igényelnie, hiszen ez sok esetben megkönnyíti cége üzletmenetét, használata kényelmet és biztonságot nyújt Önnek:
- egyszerűen, készpénz nélkül finanszírozhatja a kollégák üzleti útjait,
- a beszerzésért felelős munkatársaknak is külön kártyát igényelhet előre maghatározott kerettel,
- a fuvarozásnál is könnyebbséget jelenthet a kártya használata készpénz helyett.
tovább

Mit tervez a jövőre nézve?

A nemzetközi piacra is ki szeretném terjeszteni a cég működését. Gyáraknak, importőröknek szeretnénk filmeket forgatni, illetve rendezvények szervezése is a következő évek fő iránya lenne, ami véleményem szerint jelentősen javíthatná válságtúlélési esélyeinket. Amennyiben lehetőség adódik, szeretném a portfóliónkat szélesíteni, hogy még komplexebb szolgáltatásokkal tudjuk kiszolgálni a megrendelőinket.

Mit tanácsol a most induló fiataloknak?

Bátran kérjenek segítséget, tanácsot bölcsebbektől, idősebbektől, tapasztaltabbaktól: például olyan társadalmi szervezettől, mint a FIVOSZ., aki remekül fogják össze a hazai fiatal vállalkozókat, és rajtuk keresztül sok idő, de ami még fontosabb, sok pénz spórolható meg a kezdetekben. Aztán csak mindig előre tekintsenek, ne félejenek megvalósítani az álmaikat és megtalálni hivatásukat.

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Hozzászólások
Hozzászólok
Danikaufmann | 2011. 09. 30. 05:22

<a href="http://www.insurpolicy.com/&quot... car insurance 55380 <a href="http://www.allstatesquotes.com/&... auto insurance 586863

Joenchong | 2011. 10. 02. 08:38

<a href="http://www.quotesmanager.net/&qu... auto insurance dqhzbe <a href="http://www.safeinsurers.com/&quo... health insurance >:DDD

xwazan | 2011. 09. 29. 11:17

<a href="http://www.carinsuranceguidance.... auto insurance kjj <a href="http://www.lifewithconfidence.ne... insurance quotes 939

cytcwrweiru | 2011. 09. 21. 04:45

<a href="http://www.getallquotes.net/&quo... car insurance quotes %-] <a href="http://www.car-insurance-mate.co... auto insurance 2477

simpsonizer | 2011. 09. 28. 09:30

<a href="http://www.carinsurtoday.com/&qu... car insurance 12075 <a href="http://www.insurermarket.com/&qu... life yvwbl

vwjjfzv | 2011. 09. 12. 09:26
BecStarr | 2011. 10. 11. 07:57

<a href="http://www.actualcashvalueinsura... auto insurance %( <a href="http://www.onlinecommercialinsur... business insurance costs lzdy

bdosborn | 2011. 09. 25. 10:51

<a href="http://www.allhealthinsurers.net... plus insurance 8738 <a href="http://www.insurermarket.com/&qu... life insurance rates >:OOO

Dalton | 2011. 09. 11. 18:11

More posts of this qlautiy. Not the usual c***, please

cruelladevill | 2011. 09. 26. 13:40

<a href="http://www.lifewithconfidence.ne... insurance policy lvut <a href="http://www.carinsurancemate.com/... insurance 199594

team1up | 2011. 09. 23. 13:39

<a href="http://www.allhealthinsurers.net... health insurance 8-P <a href="http://www.insurpolicy.com/&quot... insurance 9646

b4byglrI | 2011. 09. 20. 02:32
Hogan | 2012. 03. 20. 07:08

AnotherSporting occasione che Puerto Vallarta è effettivamente ahost in modo da può essere il Canto Elimina Tennis Sol giochi evento che fa uso di esibirsi su bothhard così come a base di argilla aree in aula. Inoltre, numerosi vacanzieri inoltre arrivato a Puerto Vallarta a causa della abbondante così come meravigliosi campi da golf. Addititionally non c'è assolutamente mancanza associata a gare di golf a destra e anche la largesttournament viene effettivamente eseguita nel corso Towns Cielo El Tigre. All'interno del pastyear, di ben diciotto nazioni possiedono preso parte con questa occasione. I migliori 3 gruppi arethen spostato verso la Mug Globe con la quale inoltre si guadagnano soldi.
http://www.hogansitoufficialei-i... Hogan

coach factory online | 2012. 04. 03. 08:36

Coach Factory Online provides people many coach goods. If you wish to snatch the coach handbag, then this best method is made for that you like for coach discount. If you desire to go to Coach Factory Outlet, but have no idea in which to go, you can research online. It is no doubt that there is drastically information and details about it for the reference. coach factory online outlet own all designs and styles, and you may pick out one based on your personal selection. Each shade of Coach handbags possess a search of its own type, which makes it essentially the most appealing material used for making handbags. http://www.coachfactorystoresonl...

louis vuitton outlet | 2012. 04. 03. 08:37

any louis vuitton outlet New backpack features usa a function grownup overall look. Varied piece allows that it is captivated me within the approve and also further than your body. louis vuitton online shop are simple, cheap and quick start guide to help you choose, useful for many people. More and more beautiful handbags attract many people who pick up LV Handbags from our online shop. I have known louis vuitton as a distinguished worldwide luxury brand since I was a very little girl. At that time, I often dreamed of having louis vuitton online shop of my own. http://www.onlouisvuittonoutlet.org

coach outlet | 2012. 04. 03. 08:37

Coach Outlet will send you a coupon in the post to use in their upon only after you type a achieve. The Coach bags are customarily somewhat many than the ones in the stores. Coach outlet store provide a bag can variety in cost, but are actually inexpensive for your average person.You can find this kind of a handbag for any occasion plus they are certain to please. Coach Outlet Online is your smart choice when you want to get the discount Coach accessory. You can find the exact Coach Bags and other accessory you want at a low price that's right for you. My dear friends, let the Coach Outlet pave your way into the world of high fashion with their ultimate fashion factory. http://www.oncoachoutlet.org

coach factory outlet | 2012. 04. 03. 08:37

If you do not know design can be the most fashionable this fall, consider a glance on Coach Factory Outlet! This summer, you have a wide range of options, because there are numerous designs, you can find from. Coach Black bag with smooth and fine material makes you feel more attracting and outstanding. Come and get some distinctive bags for yourself from the coach factory outlet online. This new Coach Handbag at the coach factory online outlet is a great bag that is perfect for summer or to carry all the year long. It can match with different occasions. http://www.coachfactorystoreoutl...

Hozzászólok
simple_captcha.jpg
(írja be a képen látható feliratot)