Magyar gazdaság
A Pegasus Díj 2009 nyertesei II.rész – Kristály 99
- Szerző: Haszonkulcs
- 2010. 02. 03.
- iwiw
- hozzászólok
- nyomtatás
A Pegazus díjat minden évben olyan, a feldolgozóiparban vagy a szolgáltatások területén működő vállalkozás nyerheti el, mely magyar többségi tulajdonú, működését 2005 előtt kezdte ám jelenleg is aktív, továbbá kielégítő likviditással rendelkezik. 2009-ben, a ’feltörekvő’ kategóriában azok nevezhettek, akinek árbevétele egymilliárd forint fölött volt, míg a ’piacvezető’ kategóriában azok, akik hárommilliárd forint feletti árbevételt regisztráltak.
2009-ben a ’feltörekvő’ kategóriában, a közép-magyarországi régióban a KRISTÁLY-99 Környezetgazdálkodási és Szolgáltató Kft. vitte el a pálmát, mely cég a Magyarországon működő gazdasági társaságoknak nyújt környezetvédelmi szolgáltatásokat. A cég 61%-os árbevétel-növekedést ért el a 2006-2008 közötti időszakban.

Felkerestük a vállalat ügyvezető igazgatóját, hogy a siker hátteréről beszélgessünk. Kurucz Béla úr örömmel fogadta megkérésünket.

Mikor és hány fővel alakult a Kristály 99 Kft.? Ma már hány főnek biztosítanak munkalehetőséget?
K.B.: 1995-ben, szinte a nulláról indultunk egymillió forint alaptőkével és két munkatárssal: egy friss diplomás kolléganővel és velem. Jelenleg 42 alkalmazottunk van és árbevételünk meghaladja az egymilliárd forintot.
Mennyire érzi stabilnak cégük működését most, a gazdasági válság idején?
K.B.: Több mint 100 millió forintos vésztartalékot képeztünk, ami biztosítja Kristály99 stabilitását, na és persze azt is, hogy a munkatársak, az ügyvezető és a tulajdonos is nyugodtan tudjon aludni.
Cégük elsősorban környezetvédelemmel foglalkozik. Ez ma már egy elég tág fogalom. Ezen belül milyen célcsoportokat érnek el?
K.B.: Fő tevékenységünk mindenekelőtt a veszélyes hulladékok átvétele, kezelése és szállítása. A kezelésen elsősorban két dolgot kell érteni: vagy hasznosítást vagy ártalmatlanítást. A kezelést részben mi végezzük egy bérelt telephelyen, de 1-2-3 éven belül szeretnénk egy hasonló technológiájú, saját telephelyet létrehozni, mégpedig alvállalkozók bevonásával. A szállítást is mi magunk végezzük minden esetben, ez a másik fő tevékenységünk, ez adja az árbevételünknek kb. a felét. A másik nagy terület pedig a környezetvédelmi szakértés.
Valóban, egyre több vállalati hirdetésében olvashatjuk, hogy környezetvédelmi szakértést vállalnak. Mivel tud ma többet adni az Önök cége a versenytársakhoz képest?
K.B.: Részben kisebb és közepes méretű cégek környezetvédelmi feladatait segítünk elvégezni, tulajdonképpen mindent, amihez nekik nincs megfelelő szakemberük. Ez lehet levegőtisztaság-, zaj- és rezgés-, vízminőség-védelem vagy akár veszélyes hulladékok szakkezelése. Ténylegesen élesedik a verseny ezen a területen is, így érezhetően az ebből a tevékenységből keletkező árbevétel viszonylag kisebb a cégben.
A nagyobbik arány olyan különböző - az EU-csatlakozást megelőzően bejött - EU-konform jogszabályok végrehajtását szolgálja, mint a jogszabály által kötelezett vállalatok vízminőségi-kárelhárítási tervének elkészítése. Ebből több mint húsz projektünk volt és néhány területi vízminőség-védelmi kárelhárítási tervet is készítettünk a Vízügyi Igazgatóság megrendelésére. Több egykori magyar és részben orosz laktanya környezeti kárbecslését is mi végeztük el az ÁPV Rt. számára.
Általában a kárfelméréssel együtt a kárelhárítást is elvégzik?
K.B.: Amikor különböző környezeti károk felmérését végezzük, erről jogszabály szerinti záró-dokumentációt állítunk össze. Amennyiben megrendelést kapunk, akkor a műszaki beavatkozási tervet is elkészítjük és néhány esetben magát a műszaki beavatkozást is elvégezzük. A kárelhárítás általában a talaj és talajvíz szennyezettségének a megszüntetését szolgálja.
Információnk szerint érdekeltek a tartálytisztítás területén is. Milyen tartályok tisztítását vállalják?
K.B.: Valóban, a következő nagyobb terület, ahol dolgozunk, az a tűzveszélyes folyadékok és olvadékok tartályainak tisztítása, elsősorban nagy, szénhidrogén-tároló tartályoké. A 10-20-50-100 m3-től a 10-20-60 ezer m3-es tartályokig bármekkora űrtartalom számításba jöhet. A tartálytisztításban keletkező veszélyes hulladékokat átvesszük, elszállítjuk és ezt a saját telephelyünkön kezeljük. Legnagyobb megrendelőnk a MOL.
Nem tartanak a konkurenciától, vagy attól, hogy néhány munkatársa esetleg külföldön próbál szerencsét?
K.B.: Nem számolunk nagy nyugat-európai döpingre, mert aki be szeretett volna jönni, az már itt van. Hazánkban az utóbbi években a szükséges, nagy környezetvédelmi létesítmények (lerakók, égetők), amelyek a veszélyes hulladékok kezelésére szolgálnak, már elkészültek.
A kollégáinkvéleményem szerint nem mennének Nyugat-Európába, mert egyrészt távol kerülnének a családjuktól, másrészt idegen nyelvet sem beszélnek megfelelő szinten. Nem ismerik a jogszabályi hátteret, az üzleti kultúrát, a specifikus környezetvédelmi létesítményeket. Nincs élő kapcsolati hálójuk. Az egész üzleti világ és kifejezetten ez a szakterület teljesen más egy nyugati országban, így nem tartok az elvesztésüktől.
A válság idején mik a további tervei Magyarországon?
K.B.: Továbbra is növekedő teljesítményt szeretnénk produkálni. Természetesen a minimum-követelmény a pozíció megtartása, de attól nem tartok, hogy ez ne menne. A tőkeerős cégek beruházásának örülök, hiszen ez életben tartja a piaci versenyt és stabilizálja az árakat. Erősíteni szeretnénk az üzletkötői és az ügyfélkapcsolati vonalunkat is. Meglévő ügyfeleinket feltétlenül szeretnénk megtartani, de az új ügyfelek megszerzésére is nagyobb hangsúlyt kell fektetünk, mint eddig. Megpróbáljuk a cég ismertségét és elismertségét tovább növelni. Azt reméljük , hogy erősíteni tudjuk piacvezető pozíciónkat a közép-magyarországi régióban. Sőt, a határainkat feszegetve a Tiszántúlon, aztán pedig már országosan is hasonló pozícióba tudunk kerülni, hogy minél nagyobb részt elvégezhessünk abból a munkából, amit a környezetgazdálkodás nyújthat itt, a Kárpát-medencében.
Köszönjük szépen, hogy válaszolt kérdéseinkre!
Kapcsolódó cikkek
Kérdezze szakértőnket!
A Citibank és a haszonkulcs.hu szakértői örömmel válaszolnak kérdéseire.
Az oldalon megjelent cikkekkel vagy termékekkel kapcsolatos kérdésekre szakértőink az Ön által megadott elérési címeken válaszolnak, és amennyiben Ön hozzájárul kérdése és ráadott válasz is publikálásra kerül a weboldalon.























Hozzászólások
Hozzászólok
http://www.coachoutletonlinereal... coach outlet online
http://www.louis-vuittonoutletuk... louis vuitton uk
http://www.christianlouboutinuk-... louboutin uk
http://www.coachoutletonlinecoac... coach outlet online
http://www.coachoutletcoachonlin... coach outlet
http://www.chanel-outlet.org.uk chanel uk
http://www.louisvuittonoutletsal... louis vuitton sale
http://www.coachfactoryoutletget... coach factory outlet
http://www.christianlouboutinuk-... christian louboutin uk
http://www.coachfactoryoutletonl... coach factory outlet
http://www.louisvuitton-go.org.uk louis vuitton uk
http://www.coachoutletonlineco.com coach outlet online
http://www.coachoutletstoreonlin... coach outlet store
http://www.chanel-handbags.org.uk chanel uk
http://www.coachbagsoutletstorei... coach bags
http://www.louisvuittonoutletbag... louis vuitton outlet
Ulteriori villeggianti siti per il check-out di solito sono: Agra ft, Jahangir'sPalace, Moti Masjid, Akbar'smausoleum, Bazaar ragazza, Khas oltre a ShishMahal, Amar Singh Checkpoint, per esempio. Allthese meravigliose zone probabilmente guadagnare il centro per i turisti. I turisti che desiderano essere consapevoli di questo Indiathey primi sarà probabilmente fermarsi Jaipur Lilac questa posizione per aiutare esaminare questo ofhavelis bellezza superba, palazzi, fortezze, colline di sabbia schiacciati in pietra, per esempio. Questo siti visibili sul citythat cattura una visione persone per i turisti di solito sono compresi AmberFort oltre alla costruzione, Brow Goof Galta, Federal Oriente ed adulti, Hawa Mahal, Dera Amer Hippo Firefox,
http://www.hogansitoufficialei-i... Hogan
http://www.christian-louboutinsu... christian louboutin uk
http://www.coachfactoryoutleton.org coach factory outlet
http://www.louisvuittonoutletye.org louis vuitton outlet
http://www.coachfactoryonlineon.org coach outlet online
Coach Factory Online provides people many coach goods. If you wish to snatch the coach handbag, then this best method is made for that you like for coach discount. If you desire to go to Coach Factory Outlet, but have no idea in which to go, you can research online. It is no doubt that there is drastically information and details about it for the reference. coach factory online outlet own all designs and styles, and you may pick out one based on your personal selection. Each shade of Coach handbags possess a search of its own type, which makes it essentially the most appealing material used for making handbags. http://www.coachfactorystoresonl...
any louis vuitton outlet New backpack features usa a function grownup overall look. Varied piece allows that it is captivated me within the approve and also further than your body. louis vuitton online shop are simple, cheap and quick start guide to help you choose, useful for many people. More and more beautiful handbags attract many people who pick up LV Handbags from our online shop. I have known louis vuitton as a distinguished worldwide luxury brand since I was a very little girl. At that time, I often dreamed of having louis vuitton online shop of my own. http://www.onlouisvuittonoutlet.org
Coach Outlet will send you a coupon in the post to use in their upon only after you type a achieve. The Coach bags are customarily somewhat many than the ones in the stores. Coach outlet store provide a bag can variety in cost, but are actually inexpensive for your average person.You can find this kind of a handbag for any occasion plus they are certain to please. Coach Outlet Online is your smart choice when you want to get the discount Coach accessory. You can find the exact Coach Bags and other accessory you want at a low price that's right for you. My dear friends, let the Coach Outlet pave your way into the world of high fashion with their ultimate fashion factory. http://www.oncoachoutlet.org
If you do not know design can be the most fashionable this fall, consider a glance on Coach Factory Outlet! This summer, you have a wide range of options, because there are numerous designs, you can find from. Coach Black bag with smooth and fine material makes you feel more attracting and outstanding. Come and get some distinctive bags for yourself from the coach factory outlet online. This new Coach Handbag at the coach factory online outlet is a great bag that is perfect for summer or to carry all the year long. It can match with different occasions. http://www.coachfactorystoreoutl...
Hozzászólok