Családi vállalkozás
A családban marad?
- Szerző: Haszonkulcs
- 2010. 10. 08.
- iwiw
- hozzászólok
- nyomtatás
Módosultak az illetékszabályok, augusztus 16. óta bizonyos esetekben illetékmentesen szállhat szülőről gyermekre a családon belüli gazdaság. Az illetéktörvény-módosítás célja, hogy a mezőgazdasági tevékenységből élő családokban többletteher viselése nélkül legyen átörökíthető a gazdaság.

Weisz Miklóssal, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) társelnökével beszélgettünk.
Az európai mezőgazdaság generációváltás előtt áll. Nagyon magas az 55 év feletti, és nagyon alacsony – mindössze 7 százalék – a fiatal, 35 év alatti gazdálkodók részaránya. Magyarországon némileg kedvezőbb a helyzet, a 40 év alatti fiatal gazdálkodók hazánkban 20 százalékkal képviseltetik magukat. A problémát súlyosbítja az is, hogy az elkövetkezendő 10 évben 4-4.5 millió gazdálkodó fogja elérni a nyugdíjkorhatárt Európában.
A többgenerációs vállalkozások támogatása nem új keletű elképzelés. Korábban hazánkban a gazdaságátadás illetékmentessége csak a termőföldre vonatkozott – a tanya, a magtár, az istálló, az erőgépek, illetve az állatállomány nem volt illetékmentesen örökíthető. A helyzet az elmúlt évtized során annyiban változott, hogy a mezőgazdasági gépek ma sokkal nagyobb értéket képviselnek, ezért a termelőeszközök az öröklés szempontjából még fontosabbá váltak.

Az új intézkedés azonban korántsem vonatkozik mindenkire. Az illetékmentesség csak azokat érinti, akik a gazdaságátadási támogatásának igénybevétele érdekében közeli hozzátartozóval kötnek ajándékozási vagy adásvételi szerződést. A támogatás keretében folyósított járadék összege a gazdaság méretétől függően a minimálbér negyedétől a kétszereséig terjedhet, és hét éven keresztül járhat. Fontos azonban, hogy a gazdaságátadási támogatás az állami nyugdíjjal együtt nem vehető igénybe.
Weisz Miklós elmondta, a támogatásnak két komolyabb hátulütője is van: az igénybe vevők a kiírás értelmében az önellátásra való termelésen kívül a továbbiakban semmilyen mezőgazdasági tevékenységet nem folytathatnak – márpedig a gazdálkodókra nem jellemző, hogy 55 évesen felhagynak tevékenységük gyakorlásával –, másrészt, a járadék sokkal alacsonyabb annál, mint amennyit egyébként jövedelmezne a vállalkozásuk.
A másik oka annak, hogy eddig nagyon kevesen, mindössze 61-en pályáztak, az, hogy az adminisztrációs terhek rendkívül magasak. 4500 pályázóra számítottak, ehhez képest mindössze harminchatan nyertek.
A többgenerációs gazdaságok támogatása azért is fontos, mert a mezőgazdaságban kevéssé jellemző, hogy a nem gazdálkodó családból származó fiatalok gazdálkodni kezdjenek, hiszen az ágazati jövedelemviszonyok a nemzetgazdasági átlag alatt vannak, illetve azért, mert ezen tevékenység végzéséhez jelentős kezdőtőkére van szükség.

Azok, akik a „nulláról” kezdenek gazdálkodni, általában egyetemet végzett, külföldöt megjárt fiatalok. Ezek a gazdálkodók hajlamosak az innovációra. Zeke Tamás állattartó fiatal gazda például az alacsony felvásárlási árak miatt döntött úgy, hogy saját maga értékesíti termékeit. Készítetett egy tetszetős weboldalt, amelyen keresztül a vásárlók közvetlenül tőle, vagyis a termelőtől rendelhetnek.
Weisz Miklós szerint ösztönző csomagokra van szükség Magyarországon is – az Európában hosszú évtizedek óta érvényben lévő szabályozások jó kiindulópontot jelenthetnek. Sajnos a gazdálkodók elöregedése miatt a statisztikai adatok a támogatások ellenére is romlottak, ezért az AGRYA társelnöke szerint még radikálisabb megoldásokra van szükség. A 2013 utáni agrárpolitikáról már folyik az egyeztetés, az AGRYA a saját fórumain a fiatal gazdálkodók egymásra találásában vállal részt.
Kapcsolódó cikkek
Kérdezze szakértőnket!
A Citibank és a haszonkulcs.hu szakértői örömmel válaszolnak kérdéseire.
Az oldalon megjelent cikkekkel vagy termékekkel kapcsolatos kérdésekre szakértőink az Ön által megadott elérési címeken válaszolnak, és amennyiben Ön hozzájárul kérdése és ráadott válasz is publikálásra kerül a weboldalon.

Hozzászólások
Hozzászólok
<a href="http://www.allstatesquotes.com/&... auto insurance %PP <a href="http://www.compareproviders.net/... insurance 74935
<a href="http://www.insurrates.com/"... health insurance 3058 <a href="http://www.carinsurtoday.com/&qu... car insurance meqzs
<a href="http://www.quotesmanager.net/&qu... insurance quotes 00794 <a href="http://www.toplifeinsurers.com/&... insurance quotes uinaa
<a href="http://www.insuranceslife.net/&q... insurance :P <a href="http://www.mygeneralinsurance.ne... auto insurance gzdmd
<a href="http://www.careforyourhealth.net... health insurance :-O <a href="http://www.insuranceforever.net/... insurance lyc
<a href="http://www.yourpillshouse.com/&q...; 8-]] <a href="http://www.pillspass.com/"&... pills 10463
<a href="http://www.insurpolicy.com/"... auto insurance 36005 <a href="http://www.bestinsurquotes.com/&... insurance quotes 8[[
<a href="http://www.businessinsur.net/&qu... for small business %(( <a href="http://www.toplifeinsurers.com/&... life insurance quote awzhfk
<a href="http://www.carinsuranceguidance.... car insurance 6115 <a href="http://www.compareproviders.net/... business insurance estimate 662
<a href="http://www.carinsurtoday.com/&qu... car insurance rmlqkn <a href="http://www.car-insurance-mate.co... auto insurance lcno
Good potins all around. Truly appreciated.
mWTvb7 <a href="http://wegtrfhtnbdu.com/"&g...;
<a href="http://www.yourpillshouse.com/&q... and colchicine and =DD <a href="http://www.pillsparadise.com/&qu...; fyag
<a href="http://www.yourpillshouse.com/&q...; =)) <a href="http://www.halfpricemed.com/&quo...; %-OOO
http://www.coachoutletonlinereal... coach outlet online
http://www.louis-vuittonoutletuk... louis vuitton uk
http://www.christianlouboutinuk-... louboutin uk
http://www.coachoutletonlinecoac... coach outlet online
http://www.coachoutletcoachonlin... coach outlet
http://www.chanel-outlet.org.uk chanel uk
http://www.louisvuittonoutletsal... louis vuitton sale
http://www.coachfactoryoutletget... coach factory outlet
http://www.christianlouboutinuk-... christian louboutin uk
http://www.coachfactoryoutletonl... coach factory outlet
http://www.louisvuitton-go.org.uk louis vuitton uk
http://www.coachoutletonlineco.com coach outlet online
http://www.coachoutletstoreonlin... coach outlet store
http://www.chanel-handbags.org.uk chanel uk
http://www.coachbagsoutletstorei... coach bags
http://www.louisvuittonoutletbag... louis vuitton outlet
ihkxuits viagra 5388 cialis GAfJM cialis pills JEhvr order viagra IxJDg
Building Location, Jantar Mantar Observatory, per esempio. Ciascuno dei grandi siti andclassic connessi con il triangolo subcontinente indiano più vecchio presentare questo ofancient snapshot eccellente del subcontinente indiano. Le posizioni al di sopra mentined eccellenti farà sempre quelli sono Il subcontinente indiano andpleasurable meraviglioso. I turisti potranno godere di un sacco con prove del tutto nuove in questo fantastico Il subcontinente indiano Traveling ofgolden triangolo. E così, sono disponibili in aggiunta a guardare la splendida, oltre a luoghi carismatici ofgolden triangolo una grande vacanza unica.
http://www.hogansitoufficialei-i... Hogan
http://www.christian-louboutinsu... christian louboutin uk
http://www.coachfactoryoutleton.org coach factory outlet
http://www.louisvuittonoutletye.org louis vuitton outlet
http://www.coachfactoryonlineon.org coach outlet online
Coach Factory Online provides people many coach goods. If you wish to snatch the coach handbag, then this best method is made for that you like for coach discount. If you desire to go to Coach Factory Outlet, but have no idea in which to go, you can research online. It is no doubt that there is drastically information and details about it for the reference. coach factory online outlet own all designs and styles, and you may pick out one based on your personal selection. Each shade of Coach handbags possess a search of its own type, which makes it essentially the most appealing material used for making handbags. http://www.coachfactorystoresonl...
any louis vuitton outlet New backpack features usa a function grownup overall look. Varied piece allows that it is captivated me within the approve and also further than your body. louis vuitton online shop are simple, cheap and quick start guide to help you choose, useful for many people. More and more beautiful handbags attract many people who pick up LV Handbags from our online shop. I have known louis vuitton as a distinguished worldwide luxury brand since I was a very little girl. At that time, I often dreamed of having louis vuitton online shop of my own. http://www.onlouisvuittonoutlet.org
Coach Outlet will send you a coupon in the post to use in their upon only after you type a achieve. The Coach bags are customarily somewhat many than the ones in the stores. Coach outlet store provide a bag can variety in cost, but are actually inexpensive for your average person.You can find this kind of a handbag for any occasion plus they are certain to please. Coach Outlet Online is your smart choice when you want to get the discount Coach accessory. You can find the exact Coach Bags and other accessory you want at a low price that's right for you. My dear friends, let the Coach Outlet pave your way into the world of high fashion with their ultimate fashion factory. http://www.oncoachoutlet.org
If you do not know design can be the most fashionable this fall, consider a glance on Coach Factory Outlet! This summer, you have a wide range of options, because there are numerous designs, you can find from. Coach Black bag with smooth and fine material makes you feel more attracting and outstanding. Come and get some distinctive bags for yourself from the coach factory outlet online. This new Coach Handbag at the coach factory online outlet is a great bag that is perfect for summer or to carry all the year long. It can match with different occasions. http://www.coachfactorystoreoutl...
There certainly are a amount of methods to acquire affordable coach products at Coach Factory Outlet,it could possibly the most effective options.
http://www.coachoutletonlinehoto...
http://www.coachfactoryoutlet-co...
http://www.coachoutletonlineco0.com
http://www.coachfactoryoutletonl...
the most vital cause may be the reality that you simply can purchase genuine coach products at there.
Hozzászólok