Cégvezetés
Marázplast: garázscégből sikeres középvállalkozás
- Szerző: Haszonkulcs
- 2011. 11. 18.
- iwiw
- hozzászólok
- nyomtatás
Egyéni vállalkozóként kezdte a rendkívül eredményes kaposvári Marázplast- és Mega-Papír 2004 Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Maráz Ferenc, akivel a két cég sikerének történetéről beszélgettünk.

Haszonkulcs.hu: Mikor, milyen céllal jött létre a két cég?
Maráz Ferenc: A Marázplast Kft. 1995-ben indult. Mielőtt a céget megalapítottam, hasonló területen dolgoztam, úgy vélekedtem azonban, hogy az elképzeléseimet egy saját vállalkozás keretében tudom a legjobban megvalósítani. Eleinte egyéni vállalkozó voltam és a céget egy egészen apró, mindössze 10 négyzetméteres alapterületű helyiségben üzemeltettem. A Marázplast története tehát garázscégként indult, mivel azonban ezekben az időkben csak kiszállítással foglalkoztunk, egyáltalán nem jelentett problémát, hogy a bolt kis alapterületű helyiségben működött.
A Marázplast – amely 1997-ben egyszemélyes kft.-vé alakult –, mára húsz főt foglalkoztató nagykereskedelmi hálózattá bővült, elsősorban török, olasz és szerb cégek termékeit forgalmazzuk. A Megapapírt, később, 2004-ben alapítottam. A papír-írószer kereskedelem eleinte a Marázplaston keresztül működött, később azonban úgy döntöttem, új céget indítok.
Haszonkulcs.hu: Milyen nehézségekkel szembesültek az első időkben, és hogyan jutottak túl ezeken?
M.F.: A Marázplast alapításakor a vállalkozók kisebb népszerűségnek örvendtek, mint manapság. A kezdeti nehéz időkön a lelkesedés és a lendület segített át bennünket. Úgy vélem, amikor vállalkozóként nehéz időket élünk, fontos hogy ne álljunk meg, hanem menjünk tovább! Egy hasonlattal szeretném szemléltetni ezt a gondolatot: amikor az ember egy felhő alatt áll, tovább kell mennie, ellenkező esetben a felhő a feje felett marad.
A papír-írószer piacra nem volt könnyű betörnünk. Többek között ezért is specializálódtunk cégellátásra. Termékpalettánkba az olyan ismert és keresett márkákat is beillesztettük, mint a Herlitz vagy az IKO.
Haszonkulcs.hu: Hogyan sikerült a cégnek tovább növekednie? Hogyan építették ki a kereskedelmi hálózatukat?
M.F.: A cég sikerének titka jelentős mértékben az értékesítési stratégiánknak köszönhető. Úgy vélem, nem feltétlenül az ár vagy az értékesítési feltételek a legfontosabbak, az üzlet sikere sokkal inkább a személyes kapcsolatokon, az értékesítőkbe helyezett bizalom mértékén múlik.
A kereskedelmi hálózatot a nulláról kellett felépítenünk. A mi esetünkben az értékesítési folyamat úgy működik, hogy üzletkötők felkeresik a cégeket és felveszik a rendeléseket, amit aztán kiszállítunk. A szállítási költség azonban akkor sem jelenhet meg az árakban, ha az üzemanyagárak magasak. Természetesen számunkra az az ideális, ha egyazon területen belül tudunk minél több nagykereskedéssel üzleti kapcsolatot kialakítani.
Haszonkulcs.hu: Hogyan tesznek szert piaci előnyre a versenytársakkal szemben?
M.F.: Ügyfeleink általában értékelik, hogy cégeink választéka rendkívül széles. Úgy vélem azonban, hogy a siker elsősorban a személyes kapcsolatokon múlik – márpedig ezen a területen üzletkötőink rendkívül felkészültek és eredményesek.
Haszonkulcs.hu: Mit érdemes tudni a cég partnereiről?
M.F.: Cégünk partnerei egyrészt az ország bármely pontján működő nagykereskedések, másrészt a dél-dunántúli kiskereskedések. Fontos az is, hogy a szakosodott üzletkötők segítségével – akik felmérik az igényeket – ma már cégreszabott termékcsomagokkal keressük meg az üzleteket.
Haszonkulcs.hu: Exporttevékenységet folytat a Marázplast, illetve a Mega-Papír 2004 Kft.?
M.F.: Minimális exporttevékenységet folytatunk, ennek elsődleges oka az, hogy a kintlévőségek érvényesítése külföldön még nehezebb.
Haszonkulcs.hu: Mekkorára nőtt a cég az idők során?
M.F.: Egyéni vállalkozóként kezdtem, mára a Marázplastnál húsz, a Megapapírnál pedig nyolc alkalmazottat foglalkoztatok. Emellett alkalmi munkásokat is foglalkoztatunk, amikor erre igény merül fel.
Haszonkulcs.hu: Változott-e a cég vásárlóközönsége az idők során?
M.F.: Korábban a dél-dunántúli régióban számos kis cég a horvát, szerb és szlovén bevásárlóturisták számára szolgáltatott. Manapság a városi értékesítés kevésbé jellemző, mivel a nagyobb településeken élők elsősorban a hipermarketekben vásárolnak. A mi célcsoportunk az olyan kisvárosok és falvak, ahol a multik nem nyitottak üzletet.
Haszonkulcs.hu: Hogyan tartják életben a vásárlói érdeklődést?
M.F.: Cégreszabott támogatásokat biztosítunk, képzéseket, vevőtalálkozókat szervezünk, ahol az ügyfeleink megismerhetik és megvásárolhatják legújabb termékeinket.
Haszonkulcs.hu: Milyen tervei vannak az elkövetkezendő évekre?
M.F.: Olyan stratégiát alkalmazunk, amely hosszú távon is fenntartható fejlődést eredményez. A cél a hosszú távú sikeres működés, illetve a növekedés.
Haszonkulcs.hu: Elégedettek a jogszabályi környezettel, illetve a pályázati feltételekkel?
M.F.: Úgy vélem, a vállalkozások számára elérhető támogatások alapvetően jók, az egyes szegmensek – például a kereskedelmi szegmens – támogatottságán azonban szükséges volna javítani.
Haszonkulcs.hu: Miért szeretnek a Citivel bankolni, és milyen pénzügyi termékeket vesznek igénybe?
M.F.: Azért szeretünk a Citivel bankolni, mert a feltételek rendkívül kedvezőek, illetve azért, mert az idők folyamán jól működő személyes kapcsolat alakult ki. Amikor hitelfelvételre került sor, a Citibank bizalmat szavazott cégünknek, amit oly módon fogunk viszonozni, hogy az új cégek számláját is ennél a pénzintézetnél nyitjuk majd.
Kérdezze szakértőnket!
A Citibank és a haszonkulcs.hu szakértői örömmel válaszolnak kérdéseire.
Az oldalon megjelent cikkekkel vagy termékekkel kapcsolatos kérdésekre szakértőink az Ön által megadott elérési címeken válaszolnak, és amennyiben Ön hozzájárul kérdése és ráadott válasz is publikálásra kerül a weboldalon.

Hozzászólások
Hozzászólok
http://www.coachoutletonlinereal... coach outlet online
http://www.louis-vuittonoutletuk... louis vuitton uk
http://www.christianlouboutinuk-... louboutin uk
http://www.coachoutletonlinecoac... coach outlet online
http://www.coachoutletcoachonlin... coach outlet
http://www.chanel-outlet.org.uk chanel uk
http://www.louisvuittonoutletsal... louis vuitton sale
http://www.coachfactoryoutletget... coach factory outlet
http://www.christianlouboutinuk-... christian louboutin uk
http://www.coachfactoryoutletonl... coach factory outlet
http://www.louisvuitton-go.org.uk louis vuitton uk
http://www.coachoutletonlineco.com coach outlet online
http://www.coachoutletstoreonlin... coach outlet store
http://www.chanel-handbags.org.uk chanel uk
http://www.coachbagsoutletstorei... coach bags
http://www.louisvuittonoutletbag... louis vuitton outlet
http://www.coach2012.us coach outlet
http://www.outletcoachcoupons.org coach outlet coupon
http://www.coach2012.us/coach-ba... coach backpack
http://www.coachoutletcoupons.us coach coupons
http://www.coachs2012.org coach outlet store online
http://www.outletcoachcoupons.org coach coupons
http://www.coachoutletcoupons.us coach outlet coupons
http://www.coachs2012.org coach outlet online
http://www.coachoutlet2012.us coach outlet
http://www.coachcoupons.us/ coach coupons
http://www.coachoutlet2012.us/co... coach purses outlet
http://www.coachoutlet2012.us coach outlet online
http://www.coachcoupons.us/ coach outlet
http://www.coachoutlet2012.us authentic coach outlet
http://www.coachcoupons.us/coach... coach purses coupons
http://www.coachcoupons.us/ coach outlet coupon
http://www.airmax-australia2012.... nike air max
Chandini Chowk è probabilmente il più rinomate zone che vivono ancora all'interno della metropoli, in realtà è considerato essere avviato attraverso il periodo Mughal di tempo che è comunque in attività piante da condimento prosciugato molti frutti e anche per quanto riguarda componenti residence tenere necessità possono essere acquistati sopra in vendita completa, il punto sarà molto delle istanze imballati in comune con i fornitori che investono i loro oggetti particolari con i loro consumatori. Oltre agli articoli il luogo di residenza può essere essere in grado di gustose cene di quartiere, proprio come Choley e anche jalebies bhaturey e anche Gulab Jamun. I luoghi particolari mangiare commercializzazione di questi può sembrare sospetto per quanto riguarda la salute semplicemente numerosi visitatori, tuttavia, artisti del calibro sarà ineguagliabile e anche eccezionale per la vostra lingua in modo semplice e inoltre mi sento semplicemente non fisico fino al momento fornisce subito a causa di cene a destra fino così tempo e allentare luxuriate in stile desi particolare.
http://www.hogansitoufficialei-i... Hogan
http://www.cheapbeatsbydresite.com Cheap Dre Beats
http://www.cheapbeatsbydresite.c... Cheap Beats By Dre Studio
http://www.cheapbeatsbydresite.c... Cheap Beats By Dre Solo HD
http://www.cheapbeatsbydresite.c... Cheap Beats By Dre Pro
http://www.cheapdrebeatstore.com
http://www.cheapdrebeatstore.com...
http://www.cheapdrebeatstore.com...
http://www.cheapdrebeatstore.com...
http://www.coachfactoryonlineon.org coach outlet online
http://www.louisvuittonoutletye.org louis vuitton outlet
http://www.coachfactoryoutleton.org coach factory outlet
http://www.christian-louboutinsu... christian louboutin uk
<a href="http://www.goodclshoes.com/11-ch... Louboutin Boots is absolutely the most can not lack of early spring sheet is tasted no one, this out each, single <a href="http://www.goodclshoes.com/"...; Christian Louboutin Shoes is too cold season, is absolutely the most to your <a href="http://www.goodclshoes.com/11-ch...; Christian Louboutin Boots force sheet is tasted. Tie-in coat can be long and short coat collocation, how to wear all have a type. A look at Europe and the star demonstration, you will find your own style <a href="http://www.goodclshoes.com/"... Christian Louboutin Shoes.
http://www.coachfactoryoutlet4u.... Coach Factory
http://www.coach-factory-outlets... Coach Factory Outlet
http://www.louisvuittonfrances.com/ sac louis vuitton
http://www.lovecoachoutletonline... coach outlet
http://www.coachoutletusstores.com/ coach outlet
http://www.cheapcoachbagsus.com/ cheap coach handbags
http://www.louisvuittonukusa.co.uk/ Louis Vuitton UK
http://www.monsterbeatsbydrenew.... beats by dre
<a href="http://www.tnpascher2012.com/&qu... TN Pas Cher
<a href="http://www.tnpascher2012.com/&qu... Pas Cher
<a href="http://www.tnpascher2012.com/&qu... Requin
<a href="http://www.tnpascher2012.com/&qu... TN
<a href="http://www.cheapnikeairjordanssh... Air Jordans
<a href="http://www.cheapnikeairjordanssh... Jordan Shoes
<a href="http://www.cheapnikeairjordanssh... Jordans
<a href="http://www.cheapnikeairjordanssh... Jordan Shoes
<a href="http://www.cheapnikeairjordanssh... Air Jordans
<a href="http://www.niketnpascher2012.com... Tn Pas Cher
<a href="http://www.sacamainfemmes.com/&q... a main
Sac a main femme
<a href="http://www.sacamainfemmes.com/&q... a dos
<a href="http://www.sacamainfemmes.com/&q...;
<a href="http://www.sacamainfemmes.com/&q... à main et maroquinerie en ligne - Gsell
TN Nike
TN Requin
TN Pas Cher
TN Air Max
<a href="http://www.tnrequins2012.com&quo... Pas Cher
<a href="http://www.tnrequins2012.com&quo... tn 2012
<a href="http://www.tnrequins2012.com&quo... foot locker
Coach Factory Online provides people many coach goods. If you wish to snatch the coach handbag, then this best method is made for that you like for coach discount. If you desire to go to Coach Factory Outlet, but have no idea in which to go, you can research online. It is no doubt that there is drastically information and details about it for the reference. coach factory online outlet own all designs and styles, and you may pick out one based on your personal selection. Each shade of Coach handbags possess a search of its own type, which makes it essentially the most appealing material used for making handbags. http://www.coachfactorystoresonl...
any louis vuitton outlet New backpack features usa a function grownup overall look. Varied piece allows that it is captivated me within the approve and also further than your body. louis vuitton online shop are simple, cheap and quick start guide to help you choose, useful for many people. More and more beautiful handbags attract many people who pick up LV Handbags from our online shop. I have known louis vuitton as a distinguished worldwide luxury brand since I was a very little girl. At that time, I often dreamed of having louis vuitton online shop of my own. http://www.onlouisvuittonoutlet.org
Coach Outlet will send you a coupon in the post to use in their upon only after you type a achieve. The Coach bags are customarily somewhat many than the ones in the stores. Coach outlet store provide a bag can variety in cost, but are actually inexpensive for your average person.You can find this kind of a handbag for any occasion plus they are certain to please. Coach Outlet Online is your smart choice when you want to get the discount Coach accessory. You can find the exact Coach Bags and other accessory you want at a low price that's right for you. My dear friends, let the Coach Outlet pave your way into the world of high fashion with their ultimate fashion factory. http://www.oncoachoutlet.org
If you do not know design can be the most fashionable this fall, consider a glance on Coach Factory Outlet! This summer, you have a wide range of options, because there are numerous designs, you can find from. Coach Black bag with smooth and fine material makes you feel more attracting and outstanding. Come and get some distinctive bags for yourself from the coach factory outlet online. This new Coach Handbag at the coach factory online outlet is a great bag that is perfect for summer or to carry all the year long. It can match with different occasions. http://www.coachfactorystoreoutl...
Írja meg véleményét...There certainly are a amount of methods to acquire affordable coach products at Coach Factory Outlet,it could possibly the most effective options.
http://www.coachoutletonlinehoto...
http://www.coachfactoryoutlet-co...
http://www.coachoutletonlineco0.com
http://www.coachfactoryoutletonl...
the most vital cause may be the reality that you simply can purchase genuine coach products at there.
http://www.christianlouboutin-uk... christian louboutin outlet
http://www.louisvuitton-lv.co.uk louis vuitton uk
http://www.mulberryoutletonale.c... mulberry outlet uk
http://www.coachfactoryoutlet4yo... Coach Outlet
http://www.cheapcoachbagsus.net/ Cheap Coach Handbags
http://www.louisvuittonusauk.co.uk/ Louis Vuitton UK
http://www.monsterbeatsbydrenew.... Beats by dre
http://www.gotocoachoutlet.net/ Coach Outlet Online
http://www.topcoachoutletsale.com/ Coach Outlet
http://www.buyincoachoutlet.com/ Coach Outlet Online
http://www.coachoutletonlinetous... Coach Outlet
http://www.getcoachoutletsonline...
http://www.coachoutlets-canadas....
http://www.coachoutletusshop.com/
http://www.coachoutletpursesc.com/
http://www.coachoutletonlinepurs...
http://www.coachsfactory.org/
http://www.coachoutletonlineusa2...
http://www.buycoachoutletinfacto...
http://www.louisvuitton-purseout...
http://www.coachoutlets4you.net/
<a href="http://www.niketnrequinpas-cher.... TN
<a href="http://www.niketnrequinpas-cher.... Tn Pas Cher
<a href="http://www.new-tnpascher.com&quo... TN
<a href="http://www.new-tnpascher.com&quo... Tn Pas Cher
<a href="http://www.francetnpascher.com&q... Pas Cher
<a href="http://www.francetnpascher.com&q... tn 2011
<a href="http://www.francetnpascher.com&q... foot locker
<a href="http://www.tnrequintnpascher.com...; TN Requin
<a href="http://www.tnrequintnpascher.com...; TN Pas Cher
<a href="http://www.tnrequintnpascher.com...; Nike TN
Nike air max
TN REQUIN
Puma Pas Cher
<a href="http://www.tnrequins2012.com&quo... Pas Cher <a href="http://www.tnrequins2012.com&quo...; Nike tn 2012 <a href="http://www.tnrequins2012.com&quo...; tn foot locker
<a href="http://www.tnpascherchine.com&qu... REQUIN
<a href="http://www.tnpascherchine.com&qu...; Nike TN
<a href="http://www.tnpascherchine.com&qu... Requin
<a href="http://www.tnpascherchine.com&qu... Requin
<a href="http://www.tnpascherchine.com&qu... Max Requin TN Pas Cher</a
<a href="http://www.tnpascherchine.com&qu... Pas Cher
Hozzászólok