Cégvezetés
Továbbra is a cégvezetők kezében összpontosul a kkv-k marketingje (II.)
- Szerző: Haszonkulcs
- 2011. 07. 04.
- iwiw
- hozzászólok
- nyomtatás
1200 hazai kis- és középvállalkozás vett részt a MAMASZ legfrissebb felmérésében, amelynek keretében a kkv-k marketing döntéshozóit kérdezték. A felmérésről Miklovicz Norberttel, a MAMASZ szakértőjével beszélgettünk.
Korábbi cikkünk folytatása. A cikk első része itt olvasható: Továbbra is a cégvezetők kezében összpontosul a kkv-k marketingje (I.rész)

Mi fogja jellemezni a cégek marketingstratégiáját 2011-ben?
A megkérdezett vállalkozások 73 százaléka 2011-ben az új piacok felkutatását tűzi ki célul. 55 százalékuk többet fog foglalkozni a meglévő ügyfeleivel, 52 százalékuk pedig a termékfejlesztésre fektet majd komolyabb hangsúlyt. Bizakodásra ad okot, hogy mindössze a válaszadók 5 százaléka fogja csökkenteni a marketingkiadásait.
Mennyit költenek a kkv-k marketingre?
A 2010-es évben nőtt azon válaszadók száma, akik bevételük 15 százalékánál többet költenek marketingre. A 2009-es alacsonyabb 7 százalék, a tavalyi év 9 százalékához képest, a válság hatásával indokolható.
Magas – 58 százalékos – azonban idén is azon cégek aránya, amelyek bevételük 5 százalékánál kevesebbet költenek marketingre. Igaz, ez az arány is csökkenést mutat a tavalyi év 64 százalékos eredményéhez képest. 21-ről 25 százalékra nőtt az 5 és 10 százalék közötti, és 8-ról 7 százalékra csökkent a 10 és 15 % közötti költést tervező cégek aránya.
Hogyan értékelik a cégek tavalyi teljesítményüket?
A válaszadók többsége 2010-es marketingtevékenységét közepesnek értékelte. (A felmérésben részt vevők 1-től 10-es skálán pontoztak.) A cégek 6 százaléka adott 9-es, illetve 10-es osztályzatot, igaz a válaszadók mindössze 7 százaléka értékelte 1-esre, illetve 2-esre cége tavalyi marketingtevékenységét. A legtöbben 3 és 8 közötti osztályzatot adtak – ezen tartományban az osztályzatok nagyjából egyenlően oszlottak meg.

Végeznek-e a kkv-k tudatos kutatást a marketingtevékenység előtt?
A felmérésben részt vevők 49 százaléka eddig, a marketingtevékenység megkezdése előtt, nem végzett marketingkutatást. Érdekesség azonban, hogy a válaszadók 43 százaléka saját kutatást végez, illetve hogy mindössze 3 százalék az, aki piackutató céggel, vagy azok felméréseiből dolgozik.
Miklovicz Norbert szerint annak, hogy ilyen kevesen fordulnak piackutató cégekhez elsősorban az az oka, hogy a cégek egyelőre nem értik teljes mértékben a marketingkutatás fontosságát. Az okok között szerepel az is, hogy a felméréseket végző szolgáltatók nem készítenek kkv-k számára is megfizethető csomagokat.
Fontos, hogy a cégek megértsék, hosszú távon nem célravezető – a tervezési lépéseket kihagyva – azonnal kivitelezni a hirdetést. A szakértő szerint ahhoz, hogy a marketingtevékenység megkezdése előtt még több kkv végezzen kutatást, a szolgáltatóknak és a marketingszakértőknek fel kell hívniuk a cégek figyelmét arra, hogy a fogyasztók vásárlási szokásainak ismerete miért elengedhetetlen. Egyes felmérések szempontjából az is hatékony megoldásnak bizonyulhat, ha a cégek a saját honlapjukon elhelyezett kérdőívek segítségével – hiszen saját ügyfeleik a legrelevánsabb célközönség – végeznek marketingkutatásokat.
Kapcsolódó cikkek
Kérdezze szakértőnket!
A Citibank és a haszonkulcs.hu szakértői örömmel válaszolnak kérdéseire.
Az oldalon megjelent cikkekkel vagy termékekkel kapcsolatos kérdésekre szakértőink az Ön által megadott elérési címeken válaszolnak, és amennyiben Ön hozzájárul kérdése és ráadott válasz is publikálásra kerül a weboldalon.

Hozzászólások
Hozzászólok
http://www.coachoutletonlinereal... coach outlet online
http://www.louis-vuittonoutletuk... louis vuitton uk
http://www.christianlouboutinuk-... louboutin uk
http://www.coachoutletonlinecoac... coach outlet online
http://www.coachoutletcoachonlin... coach outlet
http://www.chanel-outlet.org.uk chanel uk
http://www.louisvuittonoutletsal... louis vuitton sale
http://www.coachfactoryoutletget... coach factory outlet
http://www.christianlouboutinuk-... christian louboutin uk
http://www.coachfactoryoutletonl... coach factory outlet
http://www.louisvuitton-go.org.uk louis vuitton uk
http://www.coachoutletonlineco.com coach outlet online
http://www.coachoutletstoreonlin... coach outlet store
http://www.chanel-handbags.org.uk chanel uk
http://www.coachbagsoutletstorei... coach bags
http://www.louisvuittonoutletbag... louis vuitton outlet
http://www.louisvuitton-uks.org.uk louis vuitton uk
http://www.louisvuittonoutletsuk... louis vuitton uk
http://www.coachoutletonlinem.com coach outlet
http://www.coachoutletonlineuk.c...; title coach outlet online
http://www.coachoutletuks.com coach outlet
http://www.beatsbydrebeatsheadph... beats by dre
http://www.drdrebeatsheadphones.... dr dre beats
http://www.ralphlaurenuks.org.uk ralph lauren uk
Per decenni Delhi era la città principale per quanto riguarda imperatori Mughal, che ha deciso di india in merito superiore a 2 100 anni quindi, la città sarà costellato correttamente semplicemente i loro monumenti particolari tipici e anche costruzioni. L'intero Minar Qutab mondo popolare sarà non dimenticare ft rossastro creato semplicemente imperatore Mughal Akbar può essere qualsiasi stato regolarmente a macchia villeggiante, gli edifici particolari per quanto riguarda Aam Dewane e anche Dewane Khass ci ricorda tutti i tuoi relativo Mughal ben tonica eseguire spedizione persona con il Taj Mahal. Ft Reddish mantiene comunque un valore rappresentativo per quanto riguarda dell'India e anche ogni anno la sera repubblica particolare con la regione sarà famoso come un risultato. Qutab Minar può essere un sistema più efficace torre piani fuori che di solito un paio di non sono stati troppo tempo fa semplicemente rovinato dalle condizioni atmosferiche, Minar Qutab verrà segnalato ad essere creato da Qutaubbudin Aibak, l'iniziale servo California King per quanto riguarda l'India.
http://www.hogansitoufficialei-i... Hogan
Burberry Sale http://www.burberrysaleweb.com
Burberry Outlet http://www.burberrysaleweb.com
Burberry Bags http://www.burberrysaleweb.com/b...
I am very happy to find your site. I really like your sharing. Thank you.
http://www.cheapbeatsbydresite.com Cheap Dre Beats
http://www.cheapbeatsbydresite.c... Cheap Beats By Dre Studio
http://www.cheapbeatsbydresite.c... Cheap Beats By Dre Solo HD
http://www.cheapbeatsbydresite.c... Cheap Beats By Dre Pro
http://www.cheapdrebeatstore.com
http://www.cheapdrebeatstore.com...
http://www.cheapdrebeatstore.com...
http://www.cheapdrebeatstore.com...
http://www.coachfactoryonlineon.org coach outlet online
http://www.louisvuittonoutletye.org louis vuitton outlet
http://www.coachfactoryoutleton.org coach factory outlet
http://www.christian-louboutinsu... christian louboutin uk
http://www.coachfactoryoutlet4u.... Coach Factory
http://www.coach-factory-outlets... Coach Factory Outlet
http://www.louisvuittonfrances.com/ sac louis vuitton
http://www.lovecoachoutletonline... coach outlet
http://www.coachoutletusstores.com/ coach outlet
http://www.cheapcoachbagsus.com/ cheap coach handbags
http://www.louisvuittonukusa.co.uk/ Louis Vuitton UK
http://www.monsterbeatsbydrenew.... beats by dre
<a href="http://www.tnpascher2012.com/&qu... TN Pas Cher
<a href="http://www.tnpascher2012.com/&qu... Pas Cher
<a href="http://www.tnpascher2012.com/&qu... Requin
<a href="http://www.tnpascher2012.com/&qu... TN
<a href="http://www.cheapnikeairjordanssh... Air Jordans
<a href="http://www.cheapnikeairjordanssh... Jordan Shoes
<a href="http://www.cheapnikeairjordanssh... Jordans
<a href="http://www.cheapnikeairjordanssh... Jordan Shoes
<a href="http://www.cheapnikeairjordanssh... Air Jordans
<a href="http://www.niketnpascher2012.com... Tn Pas Cher
<a href="http://www.sacamainfemmes.com/&q... a main
Sac a main femme
<a href="http://www.sacamainfemmes.com/&q... a dos
<a href="http://www.sacamainfemmes.com/&q...;
<a href="http://www.sacamainfemmes.com/&q... à main et maroquinerie en ligne - Gsell
TN Nike
TN Requin
TN Pas Cher
TN Air Max
<a href="http://www.tnrequins2012.com&quo... Pas Cher
<a href="http://www.tnrequins2012.com&quo... tn 2012
<a href="http://www.tnrequins2012.com&quo... foot locker
Coach Factory Online provides people many coach goods. If you wish to snatch the coach handbag, then this best method is made for that you like for coach discount. If you desire to go to Coach Factory Outlet, but have no idea in which to go, you can research online. It is no doubt that there is drastically information and details about it for the reference. coach factory online outlet own all designs and styles, and you may pick out one based on your personal selection. Each shade of Coach handbags possess a search of its own type, which makes it essentially the most appealing material used for making handbags. http://www.coachfactorystoresonl...
any louis vuitton outlet New backpack features usa a function grownup overall look. Varied piece allows that it is captivated me within the approve and also further than your body. louis vuitton online shop are simple, cheap and quick start guide to help you choose, useful for many people. More and more beautiful handbags attract many people who pick up LV Handbags from our online shop. I have known louis vuitton as a distinguished worldwide luxury brand since I was a very little girl. At that time, I often dreamed of having louis vuitton online shop of my own. http://www.onlouisvuittonoutlet.org
Coach Outlet will send you a coupon in the post to use in their upon only after you type a achieve. The Coach bags are customarily somewhat many than the ones in the stores. Coach outlet store provide a bag can variety in cost, but are actually inexpensive for your average person.You can find this kind of a handbag for any occasion plus they are certain to please. Coach Outlet Online is your smart choice when you want to get the discount Coach accessory. You can find the exact Coach Bags and other accessory you want at a low price that's right for you. My dear friends, let the Coach Outlet pave your way into the world of high fashion with their ultimate fashion factory. http://www.oncoachoutlet.org
If you do not know design can be the most fashionable this fall, consider a glance on Coach Factory Outlet! This summer, you have a wide range of options, because there are numerous designs, you can find from. Coach Black bag with smooth and fine material makes you feel more attracting and outstanding. Come and get some distinctive bags for yourself from the coach factory outlet online. This new Coach Handbag at the coach factory online outlet is a great bag that is perfect for summer or to carry all the year long. It can match with different occasions. http://www.coachfactorystoreoutl...
Írja meg véleményét...There certainly are a amount of methods to acquire affordable coach products at Coach Factory Outlet,it could possibly the most effective options.
http://www.coachoutletonlinehoto...
http://www.coachfactoryoutlet-co...
http://www.coachoutletonlineco0.com
http://www.coachfactoryoutletonl...
the most vital cause may be the reality that you simply can purchase genuine coach products at there.
http://www.christianlouboutin-uk... christian louboutin outlet
http://www.louisvuitton-lv.co.uk louis vuitton uk
http://www.mulberryoutletonale.c... mulberry outlet uk
http://www.coachfactoryoutlet4yo... Coach Outlet
http://www.cheapcoachbagsus.net/ Cheap Coach Handbags
http://www.louisvuittonusauk.co.uk/ Louis Vuitton UK
http://www.monsterbeatsbydrenew.... Beats by dre
http://www.gotocoachoutlet.net/ Coach Outlet Online
http://www.topcoachoutletsale.com/ Coach Outlet
http://www.buyincoachoutlet.com/ Coach Outlet Online
http://www.coachoutletonlinetous... Coach Outlet
http://www.getcoachoutletsonline...
http://www.coachoutlets-canadas....
http://www.coachoutletusshop.com/
http://www.coachoutletpursesc.com/
http://www.coachoutletonlinepurs...
http://www.coachsfactory.org/
http://www.coachoutletonlineusa2...
http://www.buycoachoutletinfacto...
http://www.louisvuitton-purseout...
http://www.coachoutlets4you.net/
chaussures pas cher Chaussures Nike Air Max,nike Air Max tn 2012-2011,chaussures
Nike Air Max pas cher www.shoes-best.net, pour 62 euros par paire
http://www.niketnrequinpas-cher.... TN
http://www.niketnrequinpas-cher.... Tn Pas Cher
http://www.new-tnpascher.com&quo... TN
http://www.new-tnpascher.com&quo... Tn Pas Cher
http://www.francetnpascher.com&q... Pas Cher
http://www.francetnpascher.com&q... tn 2011
http://www.francetnpascher.com&q... foot locker
http://www.tnrequintnpascher.com...; TN Requin
http://www.tnrequintnpascher.com...; TN Pas Cher
http://www.tnrequintnpascher.com...; Nike TN
http://www.skytnn.com/"> Nike air max
http://www.skytnn.com/"> TN REQUIN
http://www.skytnn.com/"> Puma Pas Cher
http://www.tnrequins2012.com&quo... Pas Cher
http://www.tnrequins2012.com&quo...; Nike tn 2012
http://www.tnrequins2012.com&quo...; tn foot locker
http://www.tnpascherchine.com&qu... REQUIN
http://www.tnpascherchine.com&qu...; Nike TN
http://www.tnpascherchine.com&qu... Requin
http://www.tnpascherchine.com&qu... Requin
http://www.tnpascherchine.com&qu... Max Requin TN Pas Cher
http://www.tnpascherchine.com&qu... Pas Cher
TN Pas Cher, tn 2011, tn foot locker, tn chine, tn solde, tn france : Nike Shox
Rival Femme - TN Homme TN Femme Vetements.
Hozzászólok