Adózás, könyvelés

Cikk

Adócsökkenés: 19 helyett 10 százalék!

Megszűnnek a korlátozó feltételek: a nyereséges hazai kkv-k 19 helyett 10 százalékos kulccsal fognak társasági adózni. – nyilatkozta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért felelős államtitkára.

Az adócsökkentés célja az, hogy a magyar kis-és középvállalkozások terheit enyhítsék. A kkv-k közül valamennyi nyereséges cég 10 százalékkal adózhat mostantól – érdemes tájékozódni a pontos feltételekről. Ezt a kedvezményes kulcsot korábban csak az 50 millió forint adózás előtti nyereségű cégek vehették igénybe, mostantól azonban a lehetőség 500 milliós határig bármely cég rendelkezésére áll.

kkv, válság, adócsökkenés, társasági adó, Kármán András  -

Az adóváltozás előreláthatóan 70 milliárd forinttal csökkenti majd az állam bevételeit, a hiánycél azonban így is tartható. – vélekedett Kármán András. Az államtitkár azt is hozzátette: az szja-rendszer kialakításánál fontos szempont, hogy a nettó jövedelmek ne csökkenjenek, illetve hogy többen adózzanak. Régóta fennálló probléma megoldására készülnek, a foglakoztatási arány ugyanis még mindig nagyon alacsony, 48,5!

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Hozzászólások
Hozzászólok
nodysseus | 2011. 09. 30. 05:57

<a href="http://www.carinsuranceguidance.... owners insurance :[ <a href="http://www.allstatesquotes.com/&... car insurance gdrb

lukealbert | 2011. 10. 01. 02:45

<a href="http://www.compareallquotes.net/... insurance quote 71404 <a href="http://www.getallquotes.net/&quo... auto insurance 8148

SgtGavage | 2011. 10. 03. 03:07

<a href="http://www.businessinsur.net/&qu... insurance ekusg <a href="http://www.getallquotes.net/&quo... insurance rates =DDD

dlalmashy | 2011. 10. 09. 12:12

<a href="http://www.adversecarrierinsuran... car insurance 988 <a href="http://www.insuranceforever.net/... business insurance cost 97674

temanatahiti | 2011. 09. 16. 03:18
alkmaar4life | 2011. 09. 27. 13:44

<a href="http://www.quotesmanager.net/&qu... car insurance quotes 7091 <a href="http://www.car-insurance-mate.co... insurance %-(((

swtxwishes | 2011. 10. 12. 04:50
Trodahawk | 2011. 09. 15. 02:33
sintuatul | 2011. 09. 28. 08:50

<a href="http://www.insurpolicy.com/&quot... car insurance 8-(( <a href="http://www.carinsuranceguidance.... insurance in florida 09433

Margaretta | 2011. 09. 12. 17:19

Articles like these put the cnsuomer in the driver seat-very important.

whally | 2011. 09. 12. 19:33
milaelo | 2011. 10. 11. 13:36

<a href="http://www.insuranceslife.net/&q... life insurance policies 165 <a href="http://www.mygeneralinsurance.ne... auto insurance 410

yeltzman | 2011. 10. 08. 10:57

<a href="http://www.careforyourhealth.net... health insurance %-DDD <a href="http://www.quoteslibrary.net/&qu... insurance quotes :)))

Tarokun | 2011. 09. 26. 02:25

<a href="http://www.equiprix.net/"&g... you buy propecia online vfc <a href="http://www.pillsparadise.com/&qu... mg valtrex tablets buy :-O

xxxhoty | 2011. 09. 20. 05:01

<a href="http://www.quotesonlinenow.net/&... insurance online 7087 <a href="http://www.safeinsurers.com/&quo... health insurance 347

TRUUTHZ | 2011. 09. 25. 03:37

<a href="http://www.bestinsurquotes.com/&... insurance quotes 695353 <a href="http://www.insurhotline.com/&quo... auto insurance 90210

Remete | 2010. 06. 27. 11:10

Miből adózzon 25600 ft-os szociális segélyből?

pálinka | 2010. 06. 21. 19:16

Hát igen többet adózik kisember,deeee cserébe hülyére ihatja magát a kétes minőségű pálinkával.Milyen áldás lesz a családoknak?? Viszont a politikának ez csak jó.MINÉL KEVESEBBEN HASZNÁLJÁK A JÓZAN ESZÜKET ANNÁL JOBB

mokamiki | 2010. 06. 21. 18:12

Közben a magánemberek mennyivel többet adóznak!!!
És ezek meg igazságos közteherviselésről ugatnak.

payday loans | 2012. 02. 20. 20:17

ypndymv payday loans :-O Payday Loans UK FlvcE payday loans Jxhyvh Payday Loan THkCKJ

viagra | 2012. 04. 05. 01:36

adyfwu viagra %-[[[ viagra 2904 cheap viagra online 6075 cialis IOnABY cialis 9527 cialis nGcliT

pounds till payday | 2012. 04. 12. 21:13

igtputl http://paydayloans2012.net/cash-... cash advances HBsFlb payday loans 0365 [url=http://mypaydayloanscanada.ca/]cash advance online[/url] UcfZcQ

viagra | 2012. 04. 17. 13:03
Coach Factory | 2012. 04. 20. 17:15
Hozzászólok
simple_captcha.jpg
(írja be a képen látható feliratot)