Adózás, könyvelés

Cikk

Cafeteria - a kkv-k harmada nem ad, pedig jól jöhet

Népszerű a munkavállalóknál és a munkáltatóknál is a béren kívüli juttatások rendszere. A válság ugyanakkor megváltoztatta az eddigi szokásokat, sokan a cafeteria megnyirbálásával is igyekeznek költséget csökkenteni. A kkv-k harmada egyáltalán nem ad dolgozóinak béren kívüli juttatást, ami az előző évhez képest jelentős visszaesés.

A kkv-k elkövetkezendő egy évre vonatkozó várakozásait mutató bizalmi index legutóbbi eredményei alapján jelentősen csökkenek a kis- és középvállalkozások által nyújtott béren kívüli juttatások: a cégek több mint harmada semmilyen formában nem fogja ezeket alkalmazni. A juttatások közül továbbra is az étkezési hozzájárulás a legnépszerűbb.
A cafeteria adóztatására vonatkozó kormányzati döntések jelentősen befolyásolják a vállalkozások által nyújtott juttatások tervezett mértékét.

 -

Míg akár három hónappal korábban is a cégek mintegy 72 százaléka kívánta alkalmazni ezeket, addig a K&H kkv index legutóbbi, második negyedéves eredményei szerint az elkövetkezendő egy évben csupán 66 százalékuk kíván élni ezzel.
A különböző méretű vállalkozások különböző mértékben juttatnak béren kívül. A mikrocégek csak 62 százaléka tervez adni béren kívüli juttatást dolgozóinak, addig a kisvállalkozásoknak 70 százaléka, a középvállalatoknak pedig 78 százaléka tervezi.

Termékajánló
Testre szabott számlavezetés

Testre szabott számlavezetés

értékelem:

Érdemes körülnézni, mert valamennyi pénzintézet széles körű pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújt a kis-és középvállalatoknak, a különböző számlacsomagoktól kezdve az egészen testre szabott számlavezetésig. A döntésnél érdemes figyelembe venni, hogy a számlanyitás után cégéhez személyes kapcsolattartót is biztosít-e a bank, aki dedikáltan az Ön vállalkozásával foglalkozik. Ha Ön sokat utazik és általában a nyitva tartási órák után tudja csak pénzügyeit intézni, akkor hasznos lehet, ha interneten vagy telefonon is segítséget kérhet bankjától. tovább

A legnépszerűbb még mindig az étkezési hozzájárulás, a megkérdezett vállalkozások közül minden második tervez nyújtani az elkövetkezendő egy évben. Ezt követi a közlekedési hozzájárulás (34), majd a nyugdíjpénztári hozzájárulás (22 százalék), míg üdülési csekket csak minden ötödik vállalkozás tervez adni.

2010-től is megéri élni ezzel az eszközzel, annak ellenére, hogy a jövőben adó terheli. Az Országgyűlés korábbi döntése szerint jövőre ugyanis az adómentes természet- és pénzbeni juttatások adómentessége csaknem teljesen megszűnik, ám az általános, 54 százalékos adómérték mellett bevezetnek egy kedvezményes, 25 százalékos kulcsot is.

Előbbi többek között a hidegétel-utalványokra és a csekély értékű ajándékokra vonatkozik, utóbbi pedig az üdülési csekkekre, a melegétel-utalványokra, valamint a helyi közlekedési bérletekre. Ezek mellett kedvezményes adó terheli a munkáltató önkéntes pénztári befizetését, az iskolarendszerű képzés finanszírozását, valamint az iskolakezdési támogatást. Egyes számítások szerint bruttó százezer forintos bérjellegű juttatás mellett több mint 50 ezer forintos megtakarítás érhető el havi szinten.

Kapcsolódó cikkek
Szótár
Szótár
 
cafeteria

Béren kívüli juttatások rendszere, rugalmasan alakítható csomagba rendezve.

Kérdezze szakértőnket
TEL: 06 40 54 00 54 Hívjon minket!
Kérdezze szakértőnket!
Szakértőnk
A Citibank és a haszonkulcs.hu szakértői örömmel válaszolnak kérdéseire.

Az oldalon megjelent cikkekkel vagy termékekkel kapcsolatos kérdésekre szakértőink az Ön által megadott elérési címeken válaszolnak, és amennyiben Ön hozzájárul kérdése és ráadott válasz is publikálásra kerül a weboldalon.

Kérdezek!

Hozzászólások

Hozzászólások
Hozzászólok
fildikó | 2009. 11. 01. 07:19

Üdvözlöm!
Nagyon sokat segítene a döntésben, ha egy példával láthatnánk, hogy mit kap egy dogozó pl, egy bérletnél., vagy étkezési utalványnál, minden levonás után.
Köszönöm

nick név | 2009. 11. 02. 18:02

mi az a kkv???

Hozzászólok
simple_captcha.jpg
(írja be a képen látható feliratot)